2016. aug 29.

Vaksötét - kritika

írta: Filmnéző Lehel
Vaksötét - kritika

Az idei nyár legnagyobb meglepetése talán az volt, hogy a horrorfilmek végre nem csak az Usaban, hanem kis hazánkaban is elkezdtek igazán sikeresek lenni, ami egy igen bíztató jel arra nézve, hogy a jövőben talán sokkal több és jobb minőségű horrorfilmet fogunk látni a moziban. Habár még nincs adat a most hétvégi nézettségről, szerintem ez a film is fel fog ülni a siker vonatra és szerintem a leginkább megérdemelten.

A történet középpontjában három fiatal betörő áll akinek, a következő célpontja egy vak veterán, aki a lánya elvesztése miatt nagy összegű kártérítést kapott, amit a főszereplő trió szépen be is akar zsebelni. Azonban a betőrés során rá kell jönniük, hogy egy sokkal komolyabb ellenfélel állnak szemben, mint azt először gondolták volna.

 A Gonosz halott reboot rendezője ismét egy nagyon durván elborult és beteg filmet tett le az asztalra, ám amíg a gonosz halottnál ez várható volt addig ennél a filmnél azért kicsit váratlan volt. Nem gondoltam volna az előzetes információk alapján, hogy ilyen merész dolgokat is beletesznek. Mint irtam a nyári horrorok közül ez érdemli meg a legjobban a sikert és teszi ezt az esetek nagy részében szimplán csak mesteri feszültségkeltéssel. A film kicsit lassan indul, de onnan, hogy bemennek a házba egy olyan torokszorítóan izgalmas és nyomasztó jelenetsor veszi kezdetét, amilyet nem minden nap lát az ember. Már rögtön egy egysnittes jelenettel indul a film miután bementek a házba, ami nem csak bazári látványosságként szolgál, hanem már az elején jól bemutatják, a ház méreteit és felépítését.

 A betörő trió teljesen jól hozza a három átlagos sablon karaktert, de ennél többet nem is kell elvárni tőlük. Stephen Lang-t mindig is egy ilyesztő embernek tartottam, van a tekintetében valami kiszámíthatatlanság, éppen ezért is volt tökéletes választás erre szerepre. A film nagyon jól játszik a hangeffektekkel, szinte minden moccásnak hangaj van ami csak hozzáad az izgalomhoz az egyes jelenetekben. Van egy jelenet a filmben, amire már a magyar cím is utal és ott hiába látunk mi valamivel többet a szereplőknél, engem teljesen elfogott egy klausztrofób érzés, ami ritkán szokott. A film persze nem tökéletes, mert televan szokásos horror hülyeségekkel és A zátonnyal ellentétben itt azért volt egykét olyan dolog amire azt mondtam, hogy na ha ezt így csinálják akkor jobban jártak volna.

A Vaksötét egy kellemes meglepetés lett a nyár végére, szóval aki szeretne még egyszer utoljára jól megilyedni a nyáron az nyugodtan váltson rá jegyet.

 

 

Szólj hozzá

Horrorfun