2018. okt 07.

5 film, amit még nem láttál pedig illene #2

írta: Filmnéző Lehel
5 film, amit még nem láttál pedig illene #2

Eljött az Október hónap első vasárnapja így következzen a újabb öt film, amit még nem láttál pedig illene. Mivel nem akartam, hogy a horrorok után egy nagy átmenet legyen, ezért a posztapokaliptikus filmek lesznek az október témája. Én személy szerint két alkategóriára szoktam osztani ezeket a filmeket, az egyik az amikor egy film tényleg azt szeretné bemutatni, hogy milyen lenne az élet egy apokalipszis után vagy csak szimplán szórakoztatásra használja a setting-et. Ilyen például Az Út, ami kíméletlen realizmusával nem egy könnyű darab. De például a Legenda Vagyok is ebbe a kategóriába tartozik nálam. A másik az az, amikor a setting-et arra használják, hogy elmeséljenek egy történetet, amit környezetben is el lehetne, de az apokalipszis utáni környezet ki tudja hangsúlyozni egyes elemeit. Ilyen például a Martin Freeman főszereplésével készült Cargo, de a Zombieland is igazából a karakterekről szól és a zombik csupán egy plusz adalék. Mindkét típus képviselni fogja magát a felsorolt filmek között. Remélem, minél többhöz meghozom a kedvet.

Turbo Kid (2015)

A film 1997-ben játszódik egy mad max-es hangulatú kietlen pusztaságban. Az időmegjelölés azért érdekes, mert a film 2015-ben készült. Így nem nehéz kitalálni, hogy eléggé retro hangulata lesz a filmnek, tele szinti poppal. Tudom, hogy mostanában már kicsit túljáratott ez a fajta nyolcvanas éveket megidéző megvalósítás, de ha van film, ami ezt kifogástalanul csinálja akkor az a Turbo Kid. A történet egy fiatal srácról szól, aki megmaradt képregények gyűjtésével és szemét guberálással tölti a mindennapjait, ám egyszer belebotlik egy lányba, akit üldöz egy helyi zsarnok és srác kénytelen a való életben is azzá a hőssé válni, akit a képregényeiben annyira istenít. Az a legnagyobb erőssége a filmnek, hogy a főszereplő páros rendkívül szerethető és remekül működik kettejük kapcsolata. Egy kissé könnyed, de nagyon szórakozató darab.

Hostile (2017)

Egy könnyed film után jöjjön egy sokkal súlyosabb darab. A történet két szálon fut. Az egyik egy világméretű járvány utáni kietlen pusztaságban, ahol egy nő rója a sivatagot, hogy élelmet gyűjtsön a túlélő csoportjának. Egy autóbalesetben felborul a kocsija és letöri a lábát és egyedül kénytelen túlélni az éjszakát a kocsijában úgy, hogy az egyik emberevő fertőzött a közelben ólálkodik. A másik szál párhuzamosan a túlélővel még a világégés után játszódik és a főszereplő múltját követhetjük nyomon egy nagyon szívszorító szerelmi szál formájában. Az az erőssége a filmnek, hogy mindkét szál nagyon jól működik és így együtt egy nagyon erős egészet alkotnak. A túlélő rész olyan feszült és para, hogy olyat nagyon ritkán láttam. A szerelmi dráma pedig annyira szívbemarkoló, hogy azt nem egy csak ilyen típusú film is megirigyelné. A finálé pedig minden bizarrsága ellenére is képes megdolgoztatni az ember könnycsatornáit. Egy nagyon különleges hibrid ez a film, ami mindem filmrajongónak kötelező.

Extinction (2015)

Ez a film két férfiról szól, akik egymás szomszédságában élnek egy zombi apokalipszis utáni világban, ahol már jó ideje nem láttak élőholtakat. Az egyik férfi egy gyereket is nevel, de múltbéli sérelmeik miatt nem hajlandóak beszélni egymással, de amikor a fertőzöttek egy továbbfejlődött formája megjelenik, kénytelenek lesznek félretenni a nézeteltérésüket és együtt összefogni a gyermek jövőjéért. Ez a film is több fronton működik, ugyanis a drámai része a jól megírt forgatókönyv és a remek színészek végett nagyon jól átérezhető, de a túlélő horror része is, habár leginkább csak az utolsó harmadban jön ez elő, igazi magasiskolát képvisel.

The Bad Batch (2016)

Ez egy picit kakukktojás, ugyanis maga a film inkább egy disztópikus világban játszódik, ahol a társadalomba nem beillő személyeket, egy kerítéssel elkerített külön részre deportálják, ahol viszont eléggé posztapokaliptikus körülmények uralkodnak. Kezdve a testépítő kannibáloktól, a kis diktátor által uralt falucskáig, ahol a túlélők jobb dolguk híján állandóan techno-ra buliznak. Maga a történet nem túl eseménydús és egyeseknek lehet, hogy unalmas lesz, de nagyon stílusos a film és a maga egyszerű megoldásával egy teljesen élvezhető darab. A zenei oldala is igen emlékezetes a filmnek, a szinte teljesen random kiválasztott zenék képesek egy koherens egészet alkotni és egy percig nem válnak öncélúvá. És akkor, ha még hozzávesszük, hogy a mellékszerepekben olyan emberek vannak, mint Keanu Reeves, Jason Momoa vagy Jim Carrey, akkor már nem kérdéses, hogy ezt a filmet látni kell.

Z for Zachariah (2015)

Végezetül jöjjön egy film, ahol nincsenek se zombik, se kannibálok, se szörnyek csupán egy nő, két férfi és egy szerelmi háromszög. A világ nagy része teljesen lakhatatlanná vált, Ann egy a fertőzés által érintetlen völgyben éli mindennapjait, amikoris egy túlélő csatlakozik hozzá és együtt folytatják, a minimális eseményekkel teli mindennapjaikat, de később egy újabb túlélő érkezik hozzájuk, ami rendesen megkavarja az álló vizet. Ez egy csendes, lassan csordogáló film, ami képes emlékezetes maradni, a remek színészek miatt, de egy szimpla asztali beszélgetéssel is képes olyan hatással lenni ez emberre, amire kevesen képesek. Igen Chris Pine-nak a bányás sztorijától a mai napig összerándul a gyomrom. A film fináléja is egész érdekes, ami szerintem hosszútávra kiváló beszédtéma tud maradni.

Ez lenne az októberi öt film, amit még nem láttál pedig illene, írjátok meg nektek melyik a kedvenc posztapokaliptikus filmetek, de a véleményetekre is kíváncsi vagyok a filmekről. Egy hónap múlva jöjjön az újabb öt film, már kicsit derűsebb tematikával.

Szólj hozzá

5film