2018. júl 26.

A Zack Snyder Sztori

írta: Filmnéző Lehel
A Zack Snyder Sztori

Zack Snyder az egyik, hanem a kedvenc filmrendezőm és éppen ezért nem tudtam tovább komolyabb szó nélkül tűrni, azt az állandó savazást, amit kap, és habár anno a Filmszterek tizenötödik adásában már egyszer elmondtam, hogy én mit látok benne és miért szeretem annyira, úgy gondoltam nem árt, ha még egyszer tiszta vizet öntök a pohárba.  Először magáról az emberről és életéről beszélnék, majd a filmográfiáján végighaladva fejteném ki, hogy szerintem, mért egy igen fontos alakja a modern filmkultúrának és, hogy miért is nem csinált semmit rosszul (többnyire).

1966-ban született az egyesültállamokban, édesapja egy toborzó tiszt volt még édesanyja fényképezést oktatott és festett is mellette. A középiskolai évei után ...

Tovább Szólj hozzá

Egyéb

2018. júl 25.

He Never Died - kritika

írta: Filmnéző Lehel
He Never Died - kritika

A történet középpontjában egy Jack nevű halhatatlan, kannibál férfi áll, akit a Black Flag együttes énekese, Henry Rollins alakít. Egy napon betoppan az ajtaján a 19 éves lánya, aki még az utolsó kapcsolatából maradt meg és a lány szeretné megismerni jobban a vérszerinti apját, ám nem lesz egyszerű dolga ugyanis Jack egy elég magának való szinte érzelemtől mentes alak, ráadásul mindeközben a helyi maffiával is meggyűlik a baja.

Nagyon szeretem az olyan filmeket, amik az örök életnek inkább az árnyoldalait közelítik meg és kicsit őszintébben mesélnek arról, hogy milyen is lehet halhatatlannak lenni. Ennek a témának a filozófiai elmélkedős oldalát anno Az Őslakó teljesen kimaxolta, valószínűleg azért is döntöttek úgy ...

Tovább Szólj hozzá

Horrorfun

2018. júl 23.

Final Space - 1. évad - kritika

írta: Filmnéző Lehel
Final Space - 1. évad - kritika

A Netflix automatikus ajánlója indította el ennek az animációs sorozatnak az előzetesét és elég hamar sikerült meggyőznie, hogy érdemes lesz elkezdem, úgyhogy most hétvégén végig is néztem a teljes első évadot és egy nagyon jó élményben volt részem szerencsére.

A történet középpontjában Gery áll, aki épp a börtönbüntetésének utolsó napjait tölti a Galaxy 1 nevű hajón. Egyik nap azonban belefut egy zöld lebegő kis lénykébe, akit Mooncake-nek nevez el, és akiről kiderül, hogy egy bolygó pusztító fegyver és egy a csillagrendszert leigázni vágyó hadúrnak is fáj rá a foga. Egy Avocato nevű macskaemberrel karöltve, nekivágnak a macska fiának kiszabadításába és Mooncake megmenekítésére a hadúr elől.

A sorozat ...

Tovább Szólj hozzá

Sorozatok

2018. júl 21.

Before I Fall - kritika

írta: Filmnéző Lehel
Before I Fall - kritika

Sam éli átlagos tini lány életét. A legmenőbb csajok a barátnői, a suli legmenőbb csávója a pasija és még a furán öltöző lányt is van ideje cikizni. Ám Február 12.-én egy buliból haza fele menet autó balesetet szenvednek el a barátnőivel, ám a halála pillanatában egyszer csak felébred ugyan azon a napon reggel és újra leéli ugyan azt a napot, majd ismét újra és ez addig megy míg nem tudja helyre hozni a hibáit.

Nagyon szeretem az időhurkos filmeket, mivel bármelyik filmes műfajba bele lehet illeszteni és ezúttal az alkotók a tinidrámát választották. Az alapötlet érdekes ugyan is ebbe az alműfajban ilyen kicsit földhözragadtabb, hétköznapibb módon még nem nagyon volt képviselője az ilyen élni, halni, újra filmeknek. ...

Tovább Szólj hozzá

Kritikák

2018. júl 19.

How It Ends - kritika

írta: Filmnéző Lehel
How It Ends - kritika

Egy újabb Netflix film, egy újabb filmnéző kritika. Ezúttal a streming szolgáltató legújabb apokaliptikus thrillerét néztem meg és veszem górcső alá, ami ami arról szól, hogy a világ vége eljövetelekor egy apának és a lánya szeretőjének félre kell tennie a nézeteltéréseiket és át kell szelniük az országot, hogy megtalálják és megmentsék a lányt. 

Ígéretes alapötlet, megkérdőjelezhető megvalósítás. Az ilyen világvége filmekben manapság már elég nehéz újat mutatni és a How It Ends tulajdonképpen meg se próbál valami frisset kihozni az alapanyagból, hanem inkább a a nagyon jól becsomagolt semmit próbálja eladni. A főszereplő páros remekül működik, az eddig leginkább young adult filmekből ismert Theo James-nek ...

Tovább Szólj hozzá

Kritikák

2018. júl 09.

The Legacy of a Whitetail Deer Hunter - kritika

írta: Filmnéző Lehel
The Legacy of a Whitetail Deer Hunter - kritika

 Július 6.-án debütált a Netflixen ez a Josh Brolin főszereplésével készült vígjáték, amiben meg volt a potenciál, hogy egy kiemelkedően jó vígjáték legyen, de sajnos jó szívvel is legfeljebb egy erős középszer szintet tudott megütni.

 A történet középpontjában Josh Borlin karaktere áll aki, egy világi szarvas vadász, ennek szentelte az egész életét, ám a feleségével, már két éve elváltak és ezért el is távolodott a tizenkét éves gyerekétől. Azonban úgy gondolja, hogy a gyerek életének első vadászata talán összehozza őket. El is indulnak az apuka haverjával és a gyerekkel karöltve, hogy levadásszanak egy fehér farkú szarvast.

A film vicces. Nem azon a könnyfakasztó módon, de nem egyszer fog felhorkanni az ...

Tovább Szólj hozzá

Kritikák

2018. júl 08.

5 sorozat a nyári daráláshoz I Második felvonás

írta: Filmnéző Lehel
5 sorozat a nyári daráláshoz I Második felvonás

Tavaly júliusban posztoltam egy bejegyzést, ahol öt sorozatot ajánlottam, amit érdemes lenne bepótolni a nyári szezon alatt és mivel a blog pályafutásának messze legsikeresebb bejegyzése lett ezért úgy gondoltam, hogy idén is készítek egyet, hogy senki ne maradjon sorozat nélkül. Nem konkrét kritikát mondod az adott szériákról, csak röviden összegezném mindegyikről, hogy miért érdemes elkezdeni. De akkor lássuk is idén miket ajánlok darálásra.

5. Safe

Ez a lista legfrissebb darabja,ugyan is a Netflix még május elején tette elérhetővé ezt a minisorozatot, azonban én nemrég daráltam le, és azt kell mondjam remek döntés volt belekezdeni. Az alapsztori nagyon egyszerű, egy este egy apa arra ébred, hogy nem ért haza a lánya a ...

Tovább Szólj hozzá

Sorozatok

2018. júl 08.

Glow - 2. évad - kritika

írta: Filmnéző Lehel
Glow - 2. évad - kritika

Az első évadról már megírtam, hogy egy kellemes feelgood élmény lett, pár drámaibb epizóddal, erre itt a második évad, ami nem csak, hogy megugrotta az első rész szintjét, de nálam rögtön a kedvencek közé emelte a sorozatot.

A történet ott folytatódik, ahol tavaly abbahagytuk, vagyis megkezdődik a Glow televíziós sugárzása és ezzel új kihívások elé állnak a lányok. Az új kihívások persze, nem csak a műsoron belül, hanem az kívül is utolérik őket, ezzel modern kori problémákra is reflektálva. Például Ruth szembesül a média világában lévő szexuális visszaélésekkel, Tammé a társadalmi sztereotípiák ártó hatásaival vagy éppen Sam-nek kell valamit kezdenie a nyakába hullott hirtelen apasággal. Az ilyen témákat ...

Tovább Szólj hozzá

Sorozatok

2018. júl 08.

Kipörgetve - kritika

írta: Filmnéző Lehel
Kipörgetve - kritika

Anno egy bizonyos szinten érdekelt ez a film, de annyira nem, hogy a komoly negatív visszhang ellenére is megnézzem a moziban, ezért csak most pótoltam be és egész kellemes meglepetés lett végül, de azért csodát sem kell várni

A történet szerint a Foster testvérek apjuk után szabadon autólopásól keresik a kenyerüket, na de nem hétköznapi autókat lopnak hanem igazi különlegességeket. Egy ilyen rablásuk során azonban a rossz ember rabolják ki és csak egy út lesz járható az életben maradáshoz, ha egy lehetetlen küldetésre vállalkoznak.

Nagyon durván komoly negatív a visszhangja a filmnek, szinte nem is találtam pozitív véleményt róla az interneten, pedig szerintem a helyén kezelve egy teljesen korrekt darab lett. Kezdem is a ...

Tovább Szólj hozzá

Kritikák

süti beállítások módosítása