2018. okt 22.

The Night Comes for Us - kritika

írta: Filmnéző Lehel
The Night Comes for Us - kritika

Két órás mészárszék

Nemrég debütált a Netflix-en a The Night Comes for Us, ami tulajdonképpen a Rajtaütés filmek szellemi örökösének is tekinthető, egyrészt mert szinte ugyan az a stáb dolgozott a filmen, másrészt pedig maga a film is büszkén odatehető a két indonéz mestermű mellé. A történet középpontjában egy férfi áll, aki a triád hat elit gyilkosa közül az egyik, ám egy mészárlás alkalmával úgy dönt, hogy szembe megy a társaival és megmenti egy fiatal lány életét. Persze a triád ezt nem hagyja annyiban és meg is indul a hajtóvadászat utánuk.

Ami az akciókon kívül tetszett, az talán az volt, hogy a legtöbb ilyen sztorival ellentétben a főhősnek nem egyedül kellett szembe néznie a rázúduló ellenfelekkel, hanem voltak barátai és ...

Tovább Szólj hozzá

Kritikák

2018. okt 14.

Apostle - kritika

írta: Filmnéző Lehel
Apostle - kritika

Vérben folyó mentőakció

Gareth Evans az egyik legtehetségesebb rendező jelenleg szerintem. Kicsit olyan az akció/horror műfajnak, mint Neill Bloomkamp volt anno a sci-finek. Annyi különbséggel, hogy az első nagy sikere óta ő folyamatosan tartja a hihetetlenül magas szintet. Legújabb filmje a Netflix-en debütált, aminek a története szerint az ezerkilencszázas évek elején egy férfi útra kell egy Anglia partjainál fekvő szigetre, hogy kiszabadítsa a húgát, akit az ottani szekta rabolt el. Sikerül beépülnie a férfinak a szektások közé és ekkor el is kezdődik a nyomozás és egyre sötétebb titkokra derül fény.

Az Apsolte egy tipikusan olyan film, ami a megjelenését követően egy szűk körben, de nagyon népszerű lesz. Ugyanis egy nagyon erőszakos és annyira nem ...

Tovább Szólj hozzá

Horrorfun

2018. okt 11.

Az Apáca - kritika + ScreenX moziélmény

írta: Filmnéző Lehel
Az Apáca - kritika + ScreenX moziélmény

Zárdában lenne a helye

Kicsit megkésve, de végül bepótoltam moziban, az idei ősz egyik legnagyobb sikerfilmjét, Az Apácát. Igazából önszántamból nem érdekelt annyira a film, hogy elmenjek rá, de végül úgy hozta a sors meg kell néznem, és a negatív visszhangok ellenére úgy voltam, hogy ha már elmegyek rá, akkor adok neki egy esélyt. Mindemellett a filmet az aréna új ScreenX termében láthattam. A történet az 1950-es években játszódik, ahol egy erdélyi kolostorban egy apáca felakasztja magát, ezért a Vatikán odaküld egy különleges esetekre szakosodott papot és egy tanonc apácát, hogy oldják meg a rejtélyt. Időközben persze kiderül, hogy a Démonok Között 2-ből már ismert apáca szörny riogatja az ottaniakat és aztán egy csomó ijesztőnek szánt jelenet ...

Tovább Szólj hozzá

Horrorfun

2018. okt 06.

Felvéve - kritika

írta: Filmnéző Lehel
Felvéve - kritika

Kamuegyetem balfékeknek

Bartleby egy igazi rossz diák, aki már a középiskolás éveit is azzal tölti, hogy iskolatársainak hamis személyigazolványt készít, így nem csoda, hogy az érettségi után nem is veszik fel egy egyetemre se. A szüleivel együtt mindenki nagyon szomorú és nagyon csalódott és ekkor ugrik be neki az ötlet, hogy csináljanak egy kamu egyetemet ahova felveszik és akkor mindenki boldog lesz. Meg is valósítják a tervüket és a kamu honlap olyan jól sikerül, hogy több száz fiatal jelentkezik is rá és a rendszer automatikusan fel is veszi őket ám, amikor Bartleby elküldeni készül mindenkit megtudja, hogy mindenki azért van itt, mert nem vették fel sehova máshova és nem lesz szíve elküldeni őket. És megkezdődik az „oktatás” a South Harmon Iskola ...

Tovább Szólj hozzá

Kritikák

2018. okt 05.

Dead Shack - kritika

írta: Filmnéző Lehel
Dead Shack - kritika

Zombicsalád a hétvégére

A történet szerint egy család és az egyik gyerek haverja hétvégére felmenneka hegyekbe egy erdei házba pihenni, ám hamar rá kell jönniük, hogy a szomszéd az arra járó vendégekkel eteti a zombi családját. És el is kezdődik a harc a túlélésért.

Igazából a film plakátja volt az, ami felkeltette az érdeklődésemet, mert az nagyon stílusosra sikerült. Maga a film már kevésbé lett az. Habár a nyitánya a maga kimért módján, még egész stílusos volt, de utána a film stílusa kimerült, a Stranger Things féle zenében. Alapjáraton egyébként egy szórakoztató film, leginkább a jó színészek és a vicces karakter interakciók végett, de még így is kicsit fáradt lesz a nagyon rövid játékidő végére. A zombik kinézete kicsit a ...

Tovább Szólj hozzá

Horrorfun

2018. okt 01.

Tragedy Girls - kritika

írta: Filmnéző Lehel
Tragedy Girls - kritika

Amikor a nyúl viszi a puskát

A történet középpontjában két középiskolás lány áll, akik elfognak egy sorozatgyilkost, mondván, hogy nagy rajongóik és szeretnének tanulni tőle, hogy ők még jobbak lehessenek. Sajnos a maszkos gyilkos nem túl készséges a lányokkal, de ez nem tartja őket vissza, hogy elkezdjék a saját gyilkosság sorozatukat és el is kezdődik a mészárlás.

Egy nagyon furcsa szerzet ez a film, mivel nagyon sok szinten működik. Egyrészt egy mezei slasher horrorként is megállja a helyét, de ha kicsit közelebbről nézzük meg, még akár mögöttes tartalmat is bele lehet látni. Szimpla slasher-ként azért is működik, mert el tudja érni, hogy szimpatizáljunk egy bizonyos szinten a lányokkal, akik ugye a történet protagonistái, annak ellenére, hogy ...

Tovább Szólj hozzá

Horrorfun

2018. sze 30.

Stalled - kritika

írta: Filmnéző Lehel
Stalled - kritika

Szar ügy

A Stalled egy 2013-as zombis horror vígjáték, ami arról szól, hogy az apokalipszis kitörésekor egy karbantartó bent ragad a női illemhelységben.

Igen ennyi a film. Mondhatni nem vállal sokat. És ez így is van jól, mert tisztában van a határaival és a kreativitásra támaszkodva java részt remekül viszi végig az ötleteit. A főszereplőt alakító Dan Palmer egyben az írója is a filmnek és érződik rajta, hogy végig nagyon lelkes és mindent belead, hogy a sztorijából kihozza a maximumot. A vígjáték része nagyon jól működik, annak ellenére is, hogy azért nem egy poén van a filmben, ami mellémegy, de az az erőssége, hogy ami viszont betalál, azon hangosan fel fog nevetni az ember garantáltan. A horror része többnyire kimerül néhány ...

Tovább Szólj hozzá

Horrorfun

2018. sze 29.

Next Gen - kritika

írta: Filmnéző Lehel
Next Gen - kritika

Az új generáció már itt van

Ez a film Netflix első komolyabb próbálkozása a 3d-s animációs filmek terén és az az érdekessége, hogy egy nagy stúdiók által kifejlesztett animáló program helyett egy Blender nevű ingyenes programmal készült. Egy nagy lépés ez a független filmkészítők számára, mivel ez a film is bizonyítja, hogy nem kell gigastúdiónak lenni, ha valaki komolyabban akar gondolkozni a 3d animációban. Persze nem azt kell elképzelni, hogy ez a film egy garázsban készült, de azért mégsem olyan szintű körülményekkel és költségvetéssel, mint mondjuk egy Pixar film. A történet középpontjában egy Mai nevű fiatal lány áll, aki ki nem állhatja a mindennapi életben már rég elterjedt robotokat. Egy robot expón azonban elbarangol és találkozik egy eddig ...

Tovább Szólj hozzá

Kritikák

2018. sze 28.

Maniac - kritika

írta: Filmnéző Lehel
Maniac - kritika

Testről és lélekről drogokkal

A sorozatrajongók világában már akkor beindult az izgatottság, amikor jött a hír, hogy a Netflix egy limitált sorozatot készít Cary Joji Fukunaga-val.  Ő készítette anno a True Detective első évadát, de az első Netflix originál film is az ő nevéhez kötődik. Mivel én még egyik korábbi munkáját sem láttam, különösebben nem jöttem lázba, csak nyugtáztam, hogy lesz majd egy megnézésre érdemes sorozat a jövőben. Aztán elkezdtek szivárogni az első képek és egy igen egyedi hangvétel jött át ugyan úgy, ahogy a kedvcsinálókból is. Most, hogy megjelent elmondhatom, hogy az év egyik legegyedibb alkotása lett, amit szinte bárkinek bátran ajánlok. A történet két defektes életű emberről szól és kalandjaikról egy kísérleti fázisban ...

Tovább Szólj hozzá

Sorozatok

2018. sze 18.

Predator: A Ragadozó - kritika

írta: Filmnéző Lehel
Predator: A Ragadozó - kritika

Bűnös élvezet

A kevésbé bíztató előzetesek ellenére is nagyon vártam az új Ragadozó filmet. A régi filmeket is bármikor szívesen nézem újra, de az Antal Nimródl féle verziót is teljesen jónak tartom, úgyhogy gondoltam nem lesz itt semmi gond. És tulajdonképpen nem is lett, annak ellenére sem, hogy ez lett az eddigi leggyengébb Ragadozó film az AvP filmeket leszámítva. Igazából a történetről nem érdemes értekezni, egyrészt mert elég zavaros és messze nem az a lényege a filmek.

A lényeg, hogy a film baromira szórakoztató és kétlem, hogy bárki, aki vevő erre a suttyó humorra és véres akciójelenetekre az csalódni fog benne. A humor néhol igen erőltetett, de a többség az nagyon vicces és az egész második osztályos csapat zseniális ...

Tovább Szólj hozzá

Kritikák

2018. sze 18.

Az Admirális - kritika

írta: Filmnéző Lehel
Az Admirális - kritika

Érthetetlen háború

Az utolsó pogány királyon fellelkesülve megnéztem Roel Reiné másik holland történelmi filmjét, a 2015-ben készült Az Admirálist. A címszereplő Michiel de Ruyter-t minden idők egyik legkiválóbb tengernagyaként tartja számon a hadtörténelem, plusz Hollandia függetlenségében is igen nagy szerepet játszott. A film az ő pályafutásának a csúcsát mutatja be, amikor már egy gyakorlott és sokat látott kapitány volt és a holland kormányzó felkéri, hogy legyen a flotta admirálisa. Ekkor már igen komoly hírneve volt az országban annak ellenére, hogy nem előkelő családból származott, és ezért gondolta a kormányzó, hogy ő lesz az alkalmas ember Hollandia függetlenségének megtartásához.

Sajnos ez a film távolról sem hozza Az utolsó ...

Tovább Szólj hozzá

Kritikák

2018. sze 16.

These Final Hours - kritika

írta: Filmnéző Lehel
These Final Hours - kritika

Nevelőapa világvégére

Egy meteor akkor akkora erővel csapódik a földbe, hogy az képes kipusztítani az egész emberiséget. Ausztráliának tizenkét órája van hátra, amíg elér oda a hullám és végleg megszűnik az élet. Mindenki másképp dolgozza fel, hogy itt a vég. Van, aki egyedül szeretné tölteni az utolsó perceket, van aki a magából kifordulva őrjöng az utcán, van aki bulit csap és próbálja elfelejteni, hogy itt a vég és van akinek fogalmi sincs, hogy mihez kezdjen magával. Ilyen a főszereplőnk, James is, aki jobb híján elindul a barátnője tesójának a bulijába, ám de útközben belefut egy elrabolt fiatal lányba és a lelkiismeretével nem bírva megmenti őt. Eleinte minden szembejövő beszámítható embernek próbálja lepasszolni a lányt, de idővel ...

Tovább Szólj hozzá

Kritikák

2018. sze 10.

Az Utolsó Pogány Király - kritika

írta: Filmnéző Lehel
Az Utolsó Pogány Király - kritika

"Nem az a lényeg, hogy miben hiszel, hanem, hogy mit kezdesz vele"

 

A Vikingek sorozat óta előszeretettel fogyasztok bármilyen hasonló témában készült mozgóképet, ezért fel is kaptam a fejem, amikor megtudtam, hogy az első őszi premierek között lesz ez a film. Alapból ritkán kerül mostanság a mozikba ilyen epikus történelmi film, hát hogy még a Vikingek korában játszódik és hasonló barbár törzsekről szól, egyértelmű volt számomra, hogy moziban nézem. A történet egy legendát vesz alapul, aminek a középpontjában egy Redbad nevű fríz férfi áll, akit apjának halála után száműznek a törzséből és a dánoknál kezd új életet. Újdonsült párjával bele is kezdenek a családalapításba, de vissza kell térnie a szülőföldjére, amikor megtudja, hogy a húgát megkeresztelték és férjhez adják ...

Tovább Szólj hozzá

Kritikák

2018. sze 09.

Kivégzési Parancs - kritika

írta: Filmnéző Lehel
Kivégzési Parancs - kritika

A gépek lázadása

 

A legújabb Mission Impossible film után futottam bele ebbe a filmbe, amikor is az imdb-n Vanessa Kirby filmográfiáját böngésztem. A felhasználói vélemények alapján egész jónak tűnt, ezért a héten meg is néztem, hogy tényleg jó e, a film. Az a furcsa, hogy nem mondanám jó filmnek mégis nagyon örülök, hogy elkészült és szimplán az tetszik, hogy ilyen filmek léteznek ebben a formában. A történet a közel jövőben játszódik, ahol egy katonai alakulat edzését figyelhetjük nyomon egy az óceán közepén lévő szigeten. Egy tudós nő is velük tart, megfigyelés céljából ugyanis a katonák kiképző robotok ellen gyakorolnak, de egyik pillanatról a másikra a robotok ellenük fordulnak és kezdődhet is a zúzda.

Először ...

Tovább Szólj hozzá

Kritikák

2018. sze 04.

American Mary - kritika

írta: Filmnéző Lehel
American Mary - kritika

Bloody Mary

A Soska nővérek második nagyjátékfilmes debütálása ez a film, és látván az az embernek az érzése, hogy ott van a potenciál ebben az alkotópárosban, de még hosszú lesz az út mire célba érnek. A történet középpontjában egy fiatal lány áll, aki a sebészi tanulmányai végén jár már, de az anyagi gondjai megnehezítik, az egyetemen való részvételét. Egy nap mikor egy sztriptíz bárba jelentkezik dolgozni, végre hajt egy gengszteren egy műtétet feketén, később pedig egy a saját testét átalakítani vágyó nő találja meg magának és egy állatorvosi rendelőben, nem kis pénzért végrehajtja rajta a műtétet, sikerrel. Ekkor azt gondoltam, hogy valószínűleg ez lesz a katalizátora az eseményeknek, amik elindítják a főszereplő nőt a ...

Tovább Szólj hozzá

Horrorfun

2018. sze 02.

5 film, amit még nem láttál pedig illene #1

írta: Filmnéző Lehel
5 film, amit még nem láttál pedig illene #1

Most, hogy kialakult egy komolyabb olvasótáborom, gondoltam eljött az idő, hogy az írások ne csak rólam, hanem kicsit rólatok, olvasókról is szóljon. Ezért ezzel a bejegyzéssel el is indítom a Filmnéző blog első havi rendszerességgel megjelenő rovatát, ami az „5 film, amit még nem láttál pedig illene” címmel fog megjelenni, minden hónap első vasárnapján. Aki nem ma kezdett olvasni az tudja, hogy nem pont a fősodorbeli filmek érdekelnek leginkább, ami nálam sem egy nagyon régre visszamenő dolog. Egyszerűen annyi történt, hogy szépen fokozatosan azt vettem észre, hogy egy-egy kevésbé ismert vagy kisköltségvetésű film sokszor nagyobb élményt tud nyújtani, mint azok a filmek nagy része, amikről mindenki beszél.  Egyrészt ezért is ...

Tovább Szólj hozzá

5film

2018. aug 29.

A Kíméletlen - kritika

írta: Filmnéző Lehel
A Kíméletlen - kritika

Joe Cole az új Tom Hardy

Billy Moore igaz történetét meséli el a film. Billy félprofi bokszolóként és drogok árusításával, valamint fogyasztásával tengeti a mindennapjait Thaiföldön, ám egyszer rajtaüt a rendőrség és bebörtönzik bármiféle Thai nyelvtudás nélkül és az ottani megpróbáltatásait és újból magára találását követi nyomon a film.

A realista drámák kötelező elemeként végig kézi és vállkamerát alkalmaztak az alkotók, ami szokásához híven nagyon jól megteremti a valóságszagú hangulatot és a boksz jelenetek is sokkal valóságosabbak és földhözragadtabbak lesznek. A film nyitójeleneténél még kicsi féltem, mert az első boksz meccs elég nehezen követhető, mert a kamera általában túl közelről vette fel a jelenetet, ezért az ...

Tovább Szólj hozzá

Kritikák

2018. aug 28.

A Ginger Snaps filmek - duplakritika

írta: Filmnéző Lehel
A Ginger Snaps filmek - duplakritika

Két testben a farkasvér

Ginger Snaps (Spoileres)

 2000-ben a kanadaiak készítettek egy kisköltségvetésű vérfarkasos horrorfilmet, amit azóta elég gyakran emlegetnek a legjobb farkasemberes filmek között. Régóta ott figyelt már a watchlist-emen, de most végre sikerült bepótolnom és egyszerre meg is néztem a folytatásokkal együtt. A filmeknek van magyar címe, de két különböző forgalmazó hozta be a két részt és ezért a magyar címük is más, úgyhogy az egyszerűség végett az eredeti címükön fogok hivatkozni rájuk. A film egy egész hangulatos nyitánnyal indít, egy montázst láthatunk halott lányok képeivel. A két főszereplő Ginger és Brigitte tipikusan az a testvérpár, akik még az illemhelységbe is együtt járnak, közös szobájuk van és szinte mindig, ...

Tovább Szólj hozzá

Horrorfun