Amikor véget ér egy sorozat az emberen egy nagyon kétes érzés lesz urrá, mert egyrészt örül, hogy végre lesz ideje egy újabbat elkezdeni, másrészt a jobb esetekben igen szomorú is, mivel végleges búcsút kell vennie kedvenc karaktereitől, helyszíneitől. A Banshee.nél szerencsére (vagy sajnos?) ez a helyzet áll fent és habár az utolsó évad nem is váltotta be a hozzá fűzött elvárásokat, visszagondolva az egész sorozatra egyen nagyon jó élmény volt végignézni azt a pár évet ami Hood-al történt a szabadulása után. Mielőtt rátérnék a csalódást keltő negyedik évadra, először szeretném tisztázni, hogy a korábbi szezonokról mi is a véleményem.

A kritika SPOILEREKET tartalmaz a Banshee összes évadára vonatkozóan.

A Filmbarátok gyakran elmlítették ezt a sorozatot eléggé pozitívan, mint kiváló akciósorozat. Az ő hatásukra kezdtem el nézni épp akkor, amikor a Cinemaxon véget ért a harmadik évad, ezáltal az első három évadot körülbelül másfél hónap alatt daráltam végig.

Az első évad egy remek pilot résszel birt és az egészre az mondható el, hogy egy nagy felvezetés volt az egész, mert szerintem mindenki tudta, hogy nem fog úgy végződni, ahogy a sorozat szerette volna elhitetni velünk. Igazából ennek az évadnak az volt a dolga, hogy megszerettesse velünk Banshee-t, azaz a mozifilm szintű akciókat, a rengeteg szexet és erőszakot, valamint az emlékezetes karaktereket. Egyébként is már az alapötlet is eléggé nézőbarát, hisz melyik férfi ne szeretne egy modern vadnyugati kisvárosba pofonokat osztani és levarrni a legjobb nőket? Ezután értelemszerűen követezett a második évad, ami nekem a személyes kedvencem, főleg azért mert a drámaiságot a lehető legjobban a háttérbe szorították és éppen ezért működött olyan jól, amikor az ötödik részben elkezdtek érzelgősködi. A harmadik évadra úgy fog szerintem mindenki vissza emlékezni, mint mindenidők legjobb évada akció szempontjából, úgy az összes sorozat közül. Ha valaki nem hiszi, az járjon utána! Szerintem velem együtt sok embernek örökké az emlékezetébe vésődött a Nola és Burton közötti bunyó, vagy amikor fps-es nézetben látjuk úgy 20-25 percen keresztül, ahogy kirabolnak egy katonai bázist. A második évad szép lezárása után, fura volt nekem az az igen erős cliff hanger, amivel véget ért a harmadik évad, éppen ezért telt el olyan lassan ez az év, amíg az utolsó évadot vártam de most végre megérkezett.

Ugyebár Job-ot elrabolták és az ember azt várná, hogy az ő kereséséről fog szólni a következő évad, ami egy mellékszálat és egy kis időhúzást leszámítva nem igaz, mert több mint két évvel a harmadik évad eseményei után járunk és a sorozat azzal nyit, hogy Rebecca holtestét látjuk, Hood pedig egy fakunyhóban él, mint valami hegylakó remete. Az első pár két részben igazából annyi történik, hogy megtudjuk, hogy az emberekkel mi történt ezalatt a két év alatt, valamint Rebecca és Hood viszonyáról is közölnek egyet s mást, amiknek az elmeséléséhez a legegyszerűbb módszert, a flashback-et használjá és ugyebár két év az hosszú idő, így a megszokottnál jóval több viszaemlékezést kapunk. Amikkel abban az esetben semmi baj nem lenne, ha a történet haladna előre, de sajnos nem halad és az ötödik részig nagyjából nem is tudjuk, hogy akkor miről fog szólni az évad. A negyedik évadnál már felvillan a remény ugyan is kapunk egy igen tökös új karakter, egy Fbi ügynöknő szerepében. Eliza Dushku remek casting volt a kicsit megfáradt és cinikus, de igen karizmatikus ügynök szerepére, és Antony Starr-al nagyon jól működik közöttük a kémia. Egyébként nem volt rossz ötlet ez a sátánistás szál, csak itt az volt a baj, ami a The 100-nál is, hogy változtattak meg szokott epizódszámon évadonként, mert ráfért volna a lezárásra, mondjuk még két rész és akkor nem éreztük volna ennyire töménynek a visszaemlékezés áradatot. Sajnos az akciókban is visszalépés történt, nem csak mennyiség, hanem a minőség terén is, habár itt nem olyan vészes a helyzet, mert még igyis a Daredevil-en kívül szerintem semmi sem tudná megszorongatni.

 A hatodik résztől viszont, mintha az első öt rész egy teljesen másik csapat csinálta volna, a sorozat újra elkezd önmaga lenni és rájön, hogy nem kell túlkomolykodnia magát és egyből kapunk egy kemény akciót sok fegyverrel és csajbunyóval, valamint egy olyan ütős részbefejezést, amit tanítani lehetne. A hetedik rész egy kicsit visszafogotabb volt, annak ellenére is hogy megkapjuk azt a jelenetet amire kb az elejétől is vártunk, és Hood elmondja Brock-nak, hogy ki is ő valójában, ami nagyon jó jelenetre sikerült, főleg a két jó színésznek köszönhetően és a név kérdését is ismet sikerült megoldaniuk. A finálé pedig nem volt tökéletes Carrie és Hood kapcsolatát jól lezárta, valamint Burton eléggé légbőlkapott csavar volt, de igazából teljesen logikus volt a cselekedete. Így visszagondolva az egész évadra azt bátran elmondhatom, hogy Antony Starr-nak ez volt élete szerepe, mivel ilyen a catingja Robert Downey Jr. vasemberével vetekszik és szemmel láthatólag ő is élvezte ezt a négy évadon át tartó alfahím szerepet. De a többi szerepre is igaz a minőségi casting, ami valószínűleg nagyban fogja befolyásolni a döntésemet, amikor jó pár év múlva újra előveszem a sorozatot.

Én szerintem egyértelműen ez minden idők legjobb akció sorozat, az ösképet nézve pedig egy nagyon erős összképet kapunk, ami néha ugyan alább enged, de utána egy egy betegesen látványos vagy ütős jelenettel mindig kárpótol a hülyeségéért. Aki kicsit is úgy gondolja, hogy élvezne egy ténylegesen akció sorozatot az azonnal kezdje el! De igazából mindenkinek ajánlom, kivéve azoknak nem akik prűdebbnek tartják magukat.