Az igen sűrű októberi hónap egyik legjobban várt filmje számomra a sicario volt, mert a rendezői székben az a Denis Villeneuve ült, akinek anno a Fogsában című filmjét a székbe szegezve izgultuk végig a kimért tempója ellenére is. Habár jelen filmje, a Sicario témájában messze eltér az előbb említett filmtől, mégis a rendező egyedi, realisztikus látásmódjának köszönhetően sok hasonlóság van a két darab között.

A történet szerint egy a drogelhárításnál dolgozó FBI ügynököt (Emily Blunt) megkér egy CIA-s ügynök (Josh Brolin), hogy jöjjön el vele El Pasoba, hogy ott segítsen neki megfékezni és felszámolni a drogkereskedelmet. Csatlakozik hozzájuk egy szűkszavú specialista ( Benicio Del Toro) is, aki elég rejtélyesen viselkedik. Amint elindulnak az FBI ügynöknőt kellemetlen meglepetés éri, hogy nem El Pasoba, hanem Mexikóba mennek, hogy a határon áthozzák az egyik drogkartellnek a testvérét, akit a helyi rendőrségen tartanak fogva.

Hát gyerekek a Mélyütés sem volt már egy délutáni matiné, de ez a film valami olyan zsigerien keltette a feszültséget, hogy ilyennel igen ritkán találkozik az ember. Röviden szólva imádtam ezt a filmet. Egyrészt mert bátran szembe mert menni a Hollywoodi filmtrendekkel, másrészt képes volt azt elérni egyes jelenetek csúcspontjánál, hogy másodpercekig ne vegyek levegőt. Már az első jelenetnél leesik a nézőnek, hogy ez nem eg szokványos akció film, hanem ez most valami más. A filmbe igazából nincsenek is igazi akció jelenetek, amit úgy kell elképzelni, hogy a lövöldözés előtt egy jó hosszú hihetetlenül feszültrész van majd pár másodpercig lövések dördülnek el és ekkor sem a halottakra fókuszál a kamera, amivel jelezve, hogy nem az e lényeg hogy kit ölnek meg, hanem, hogy embereket ölnek. Ez egy érdekes rendezői húzás volt, de mindenképpen a film javára vált.

A színészek teljesítménye a korrektől a kimagaslóig változik. Emily Blunt a karakteréből kifolyólag eléggé elenyészik a Johs Brolin és Benicio Del Toro mellett, akik egyértelműen ellopják a show-t. Johs Brolint rég láttam már ennyire elemében, lehet ez annak tudható be, hogy nagyon jól állt neki az elég erősen fekete humorú CIA ügynök szerepe. A kisseb szerepekben azok, akik jártasabbak a film és sorozatvilágban felismerhetnek egy pár ismerős arcot. A film operatőri munkája egyszerűen zseniális. Annyira, hogy elég csúnya lesz, ha nem fogják majd jelölni az Oscaron, de bízzunk az ellenkezőjében. Néha már tényleg festményre illő képeket vettek fel a filmhez. Külön kiemelném a film zenéjét is, ami ömmagában halgatva egy eléggé depresszív élmény lehet, de a film remek feszültségkeltő eszközként használja. Ha negatívumot kéne mondanom, akkor talán azt tudnám felhozni, hogy a film néha leüll egy kicsit, hogy a néző levegőt is tudjon venni, ezért egyesek akár túl lassúnak is találhatják a film tempóját.

A film talán legnagyobb érdeme a realitás. A néző tényleg eltudja hinni, hogy a Fogságban esetében milyen lehet az embernek, ha elrabolják a gyerekét, vagy ebben a helyzetben, ha FBI ügynökként a mexikói drogkartelek levesébe köp. 

Mindenkinek bátran ajánlom a Sicariót, főleg moziban való megtekintésre, mert szerintem a nagyvászon és a tömeg igen jót tesz a filmnek. Akik érzékenyek az erőszakra azok viszont csak okosan tegyenek vele egy próbát.