2015. nov 22.

Az Éhezők Viadala - A Kiválasztott 2. rész - kritika

írta: Filmnéző Lehel
Az Éhezők Viadala - A Kiválasztott 2. rész - kritika

 

Lezártult az Éhezők viadala sorozat, nekem személy szerint mitn az előző kritikámban irtam, nagyon tetszett az első két rész, míg a harmadik azért hagyott némi kívánni valót maga után, ezért is voltam kiváncsi, hogy a készítők vajon összekapják e magukat a fináléra vagy kifogynak az ötletekből és kapunk még egy kicsit semmilyen filmet. Szerencsére az előbbi történt, még ha így is lehetett volna jobb a finálé.

A történet közvetlenül a második rész eseményei után folytatódik, Cathnis éppen a nyak sérüléséből gyógyulkat, amiket ugye az agyilag átmosott Peeta okozott neki. Eközben a lázadók vezetősége, a kapitólium hű, ám annál jelentőségteljesebb második kerületet próbálja beszervezni a háborúba. Mindeközben egy végső leszámolás is készülődik a kapitólium ellen, amit a játékmesterek a lakosság nagy részének kitelepítésével és a város szinte egész területén való csapdatelepítéssel próbálnak megvédeni.

 

Így a harmadik rész első fele és ennek láttán kijelenthetem, hogy az Éhezők viadalának utolsó két része nyugodt szívvel lehetne a könyvszerű filmnek az iskola példája. Mivel kis híján egymás után láttam a két filmet, jól kirajzolódott a könyv felépítése és fejezetekre tagoltsága, és ez sajnos a filmek kárára ment, mert így eléggé darabosak lettek. Szerencsére a film darabosságát itt is konpenzálta, úgy mint az előző részben, a jó megvalósítás, Nagyon igyekeztek a készítők arra, hogy a történetet a kevés nagyszabású esemény ellenére is epikusan lássuk, és ez egy jó pont, ha már a grandiózus finálét igérgették vagy fél éve. A történetben nem tudok komolyan belekötni a könyv ismerete nélkül és szerinte egyébként is egy egész érdekes lezárást kaptunk. A színészek az előző részhez képest ismét próbálták kihozni a maximumot a karaktereikből, amit azért jobb volt látni, mint az előző részes szenvedésüket. Mivel az előző részben egy vadászrepülő lelövésén kívül semmilyen akciót nem kaptunk, ezért itt most ezt a hiányt is próbálták kompenzálni a készítők három nagyobb akció jelenettel, amiből a második kimagaslóan is jó lehetett volna, de sajnos túl gyorsan lett vágva és a sötét helyszín miatt már majdnem az átláthatatlanság határát súrolta. Tehát az akciók ha nem is tökéletesek, de a sorozathoz mérve a mennyiségük teljesen rendben van. A történet végén, kapunk majd, ha csavarnak nem is mondható, mert az egész film alatt túl feltünően sejtetik velünk, de ennek ellenére is egy kicsit meglepő dolog történik a végén, de a film végén azért elgondolkodik az ember, hogy szükség volt e az utolsó könyvet szétszedni két részre vagy ez csak ennek csak szimplán anyagi okai voltak (sajnos ez az igazság), mert én biztos szívesebben néztem volna meg egy 160 perces, de viszonyleg pörgősebb finálét. A 3D pedig már nagyon régen volt ennyire szar, úgyhogy aki teheti kerülje el olyan messzire, amennyire csak tudja.

Összegészében ez egy méltó lezárása volt a szériának, de azért én kicsit szomorú is vagyok, mert szerintem ennél sokkal, de sokkal jobban is sikerülhetett volna, ha a készítők megerőltetik magukat és jobban elszakadnak a könyvtől és inkább, mint film kezelik a történetet.

Szólj hozzá

Kritikák