Habár az eredeti rajzfilmért különösebben sosem rajongtam, magát a történetet mindig is szerettem, mert kisgyerekként sokszor képzeltem bele magam a dzsungelben nevelkedő gyerek szerepébe, éppen ezért voltam izgatott amikor megtudtam, hogy feldolgozás készül belőle, méghozzá Jon Favreau rendezésében. Megjelent az első előzetes és a lelkesedésem kicsit alábbfagyott, mert szerintem az első kedvcsináló eléggé semmilyenre sikerült, aztán kijött a második előzetes, ami viszont nagyon jól eltalálta azt a hangulatot, amit egy ilyen film előzetesének el kell találnia köszönhetően a jobb vágás és a nagyszerű zenei aláfestésnek. Megis is érkezett a film és szerencsésnek érzem magam, hogy már az első hullámban láthattam.

 Az alaptörténet ugyan az ami a rajzfilmben is volt. Mauglira csecsemő korában talál rá a dzsungelben Bagira a fekete párduc, aki sajnálatból elviszi a farkasokhoz, hogy neveljék és védjék meg a gyermeket. Maugli felcseperedő félben van, amikor a nagy szárasság idején az itatónál megjelenik Shir Kán, aki azt mondja, hogy mivel Maugli ember ezért nem élhet a dzsungelben és vagy elmegy az emberekhez vagy megöli őt. A miközben a farkasok Maugli felől tanácskoznak, ő önszántából felajálnja, hogy elmegy a béke érdekében és ekkor Bagira kísératében el is indul az emberek falujába és ekkor kezdetét is veszi a nagy kaland.

Ez a film iskola példája lehetne annak, hogy hogyan kell egy régi történetet ízlésesen feldolgozni úgy, hogy az a mai igényeknek is megfeleljen. A filmnek az egyik legnagyobb ütőkártyája, hogy képes hatni az ember érzelmeire és ezáltal mi is a részesei leszünk az eseményeknek és jobban átéljük a helyzet súlyosságát, annak köszönhetően, hogy ez a feldolgozás sokkal sötétebb hangvételűre sikerült az eddigieknél. Nagyon jót tett a filmnek, hogy a sötétebb hangulat nem ment a humor rovására és habár főleg csak megmosolyogtató poénokat kapunk néhol azért előcsalja a nevetést az emberből a kedvességével. A film látvány világa lenyűgöző és jó látni, hogy jól is fel lehet használni a technikát, egyáltalán nem öncélúan, mert nem a történet van a látvány alá rendelve, hanem itt a sok vizuális effekt tényleg csak egy eszköz a történet hitelesebb elmeséléséhez. Nagyon tetszett, hogy a dzsungelt nem egy egymástól teljesen elzárva élő fajok összeségeként ábrázolta, hanem egy élő organizmussá ahol mindenki kapcsolatban van mindenkivel. Jó példa erre az itató tó, ahol a nagy szárazság idején ha már egy bizonyos béke kő is kilátszika vízből akkor az állatok az itató környékén nem bánthatják egymást.

 A rég jól megírt karakterek anno olyan jól lettek megírva, hogy mind a mai napig nem csak, hogy jól működnek, hanem képesek frissnek hatni. Az eredeti hangokról a szinkronos vetítés miatt nem tudok nyilatkozni, de a szinkron teljesen korrekt volt. A Mauglit játszó gyerek nagyon jól beleélte magát a szerepbe, minden mozdulata hiteles. Az állatok nagyon szépen néznek ki és a szájmozgások valamint a mimikájuk is nagyon jól ki lett dolgozva, olyan jól, hogy Gollam és a Majmok bolygója után itt láttam a legjobban, hogy az animált lény is színészkedik. A film nem teljesen követi az eredeti történetét és van benne egy elég merész húzás is amire nem számítottam a Disneytől de jó volt, hogy meglépték, mert ezáltal kicsit másabb szemszögből láthattuk a sztorit. Az egyetlen kivetni valóm a filmmel szemben a dalok voltak. Balu evős dala még csak csak elment, de az is csak a nosztalgia végett, de amikor a majomkiráy is dalrafakadt az teljesen felesleges volt és nagyon kilógott a filmből. Ha mindenképp ragaszkodni akartak a dalokhoz akkor talán jobb húzás lett volna, ha kicsit modernizálják őket és nem ilyen jazzes stílusban adják elő őket.

A dzsungel könyve egy méltó feldolgozása az elődnek, de azoknak is ajánlom akik egyáltalán nem ismerik a témát, mert aki megnézni ezt a filmet annak egy nagyon érzelmes és izgalmas kalandban lehet része.