2016. máj 30.

Az Európa Rejtély - kritika

írta: Filmnéző Lehel
Az Európa Rejtély - kritika

 Az egy 2013-as sci-fi thriller, amit csak is kizárólag Sharlto Copley miatt néztem meg és sajnos csalódnom kellet, mivel az érdekes alapötlet ellenére ez is betehető a kihagyott ziccernek számító found-footage filmek közé. A sztori szerint 2061-ben egy magántőkéből finanszírozott űrexpedíció indul a jupiter holdjára. A legénység annyira elhivatott, hogy amikor egy napkitörés során megszűnik a kommunikációjuk a Földdel, akkor is folytatja az expedíciót.

 A landolás többé, kevésbé sikeresen megtörténik és a csapat egyből hozzá is lát a minták felvételéhez, az ottani jégtakaró megfúrásával.  A fúrás során több kisebb rengés rázza meg a holdat és a legénnység egyik tagja egy pillanatra felvillanó fényes jelenségre lesz figyelmes. A kezdeti szkepticizmus ellenére a legénység többi tagja idővel kénytelen ráébredni, hogy itt valami forradalmi felfedezéssel van dolguk.

Egy nagyon gyenge eresztés volt ez a film. Lehet velem van a baj, hogy még mindig úgy ülök le az összes found footage film elé, hogy akkor ez most jó lesz vagy az emberek tényleg nem tudnak mit kezdeni ezzel a műfajjal. Ennek a filmnek is van egy jó alap ötlete, habár kicsit irracionális, ugyan is az én tudásom szerint nincs a naprendszerünkben olyan bolygó ahol lenne víz, de ez nem is róható fel a filmnek hiszen a tudomány mellett a műfaji besorolásában ott van a fantázia is. Az egyik fő problémám az volt, hogy megint ugyan abba az irányba vitték el, mint az összes hasonló filmet, hogy a végére beletesznek valami teljesen meredek és a földtől elrugaszkodott szörnyet, hogy azért kicsit para is legyen. 

A kakakterek, egyet kivéve teljesen érdektelenek voltak és persze a legérdekesebb patkol el először. Ehhez kapcsolódik a másik nagy probémám a filmmel kapcsolatban, hogy  szereplők néhol teljesen életszerűtlenül viselkedtek, aminek a legdurvább megnyilvánulása az volt, hogy a társaik halálát teljes hideg vérrel kezelték, majd pár perc múlva pedig szinte meg nem történtként tekintenek rá, ami nagyon, de nagyon gátolja a nézőt a beleélésben. A kamerát jól kezelték és teljesen meg van indokolva a filmben az, hogy minden apró momentumot felvesznek. A látvány világ teljesen közepes minőséget képvisel, mivel az űrben játszódó képek olyan jól néznek ki, mint amennyire az Európán játszódó részek néznek ki műnek. A történet közepén van egy halál jelent ami kifejezetten izgalmasra és érzelmesre sikeredett, főleg Sharlto Copley-nak köszönhetően, kár, hogy viszonylag keveset szerepel a filmben.

Egy totális érdektelenség, de a műfaj elkötelezett hívei azért tehetnek vele egy próbát.

Szólj hozzá

Kritikák