2016. jún 23.

Fekete Hattyú - kritika

írta: Filmnéző Lehel
Fekete Hattyú - kritika

 Egy elme összeomlását nagyon nehéz a vásznon igazán hitelesen átadni, Darren Aronofsky-nak mégis sikerült ráadásul, egy balettos sportfilm formájában. A történet középpontjában Nina áll, aki egy fiatal profi balett táncos és a tánciskolájának a vezetője közli, hogy egy újrafeldolgozásban adják elő a következő szezon elején A hattyúk tavát, úgy hogy a fehér és a fekete hattyú szerepét is ugyan az az ember játszaná el. Ninát ki is választja a darab rendezője, de amikor a fekete hattyú szerepében el kéne engednie a tökéletességet és kicsit másképp táncolni azzal rendesen meggyűlik a baja a maximalista lánynak.

 Mint a kritika elején is írtam a film hitelesen adja vissza a megőrülés folyamatát, ha valamihez viszonyítanom kéne akkor a Percfect blue című animéhez tudnám hasnolítani, csak azzal ellentétben itt a történet is teljesen nyomon követhető. Van egy másik film is amihez jól hasonlítható ez a darab. az pedig a Whiplash és annak is az a része, hogy egy ember meddig mehet vagy megy el a tökéletességért és hogy ő legyen a legjobb. Sajnos a film egyáltalán nem nézőbarát, mivel az egésznek van egy nagyon frusztráló hangulata, valamint egyes jeleneteket egyáltalán nem jó nézni, például mikor látnunk kell azt, ahogy Nina körme kettétörik a túlzott gyakorlás végett, ezek a részek nem rosszak csak egyszerűen nem esik jól nézni az embernek.

 A komoly zenei aláfestés nagyon illik a filmhez és egy olyan érzést kölcsönöz neki, mintha mi is egy színdarabot néznénk. A színészek egytől egyig jól alakítanak, de persze a főszereplő lányt alakító Natalie Portman hozza élete talán legerősebb alakítását, főleg a film második felében. Az első félben inkább csak egy átlagos szende kislányt játszik, de miután a lánynál kezdenek kiesni a kerekek és teljesen elszabadul az elméje, onnan tól a színésznő és a film is úgy elszabadul, hogy örülünk ha levegőt tudunk venni közbe. Kiemelné még Portman és Kunis kisasszony világhírű közös jelenetét, ami mindenidők egyik legszexibb jelenete lett.

Akit egyáltalán nem érdekel a balett az is nyugodtan tehet vele egy próbát, mert nem arról szól, aki meg szeretne látni egy kicsit Whiplash-esen durvább filmet az mindenképp nézze meg.

 

Szólj hozzá

Kritikák