2016. júl 26.

Vikingek - 1. évad - kritika

írta: Filmnéző Lehel
Vikingek - 1. évad - kritika

Sokan nem gondolták, hogy bármi jó kisülhet abból, ha a dokumentum filmes History chanel belekezd egy nagy játéksorozat elkészítésébe, de aztán jött a sorozat és mindent megváltoztattatott. A sorozatot az elején nagyon sokat a Trónok harcáhzo hasonlították, ami, így látva az első évadot egy elég buta dolog volt, mert a hasonlóságok ellenére is teljesen mást képvisel a két sorozat. A széria különlegessége abban rejlik, hogy egy fiktív történetet mesél el, de történelmileg a lehető legkorhűbben próbálták bemutatni a vikingek világát. A történet igazából egy felemelkedés történet, méghozzá Ragnar Lothbrok felemelkedéséjé. A történet igazából az ő hatalomrakerüléséről szól, valamint Anglia felfedezéséről.

 Nagyon tetszett a sorozatban, hogy egy percig nem volt benne felesleges időhúzás, pedig ez mostanság eléggé népszerű a legtöbb sorozatnál. Az első rész után a Walking dead és haszonló szarokon edződött fejemmel azt gondoltam, hogy akkor majd biztos az egész évad erről fog szólni, hogy hogyan jutnak el, erre már a második részben eljutnak és vissza is indulnak. A film konfliktusaira is igaz ez a hozzáállás, ami egy nagyon jó lendületet ad a sorozatnak. A kötlségvetés nem volt valami nagy, de ennek ellenére is eléggé ütős csatajeleneteket kapunk, valamint a díszletek is átlagosak, de a ruhák viszont kifejezetten jól néznek ki. A harcjelenetek, kifejezetten szaftosra sikeredetek, de nem annyira, hogy átlépjék az öncélúság határát, csupán azt a cél szolgálja a vér, hogy bemutassa mennyire brutális volt ez a korszak. Castingja a sorozatnak példaértékű, nagyon el lett találva az összes szerep, ami a nagyon jól megírt, sok oldalú karakterekkel egy igazán kimagasló egyveleget alkot.

A szereplők sokoldalósága miatt hasonlítják a Trónok harcához, mert itt sincs egyértelműen jó és rossz karakter, hanem csak emeberek vannak. Ennek ellenére nekem a sorozat csúcsa mégis a Vikingek találkozásai az Angolokkal volt, amit úgy kell elképzelni, hogy egy drasztikusan katolikus közösséghez beront egy olyan pogány banda, akik leginkább a 300 spártaijai és a Trónok harca vasszülöttei keverékeként írhatóak le. Az a jelenet amikor Vasárnap a mise idején törnek be a városba, egyszerűen annyira jól mutatja az eltérő kultúrákat és a zenével annyira  öszhangban van, hogy szerintem simán beleférne egy top 10 sorozat jelenetes listára. A legérdekesebb karakter talán Rollo a sfőszereplő tesvére, aki végig a hűség és a hatalomvágy között örlődik, kíváncsi leszek, hogyan viszik tovább a karakterét. A sorozatnak egy nagyon hangulatos intrót sikerült készíteni, ami minden rész elején kellően megadja az alaphangulatot.

Az ide nyárra tényleg igaz, hogy uborka szezon, éppen ezért aki szeretne egy jó kis sorozatot időtöltésnek, az mindenképp tegyen vele egy próbát.

 

 

Szólj hozzá

Sorozatok