Az idei év legjobban várt filmje az Öngyilkos osztag volt számomra, már a tavalyi comic-con előzetes óta, egyszerűen megfogott az egész atmoszféra és az ötlet, hogy végre egy film bemutatja, ahogy az előzetesben is mondták, az igazság rossz oldalát. Lényeg a lényeg, tűkön ülve vártam ezt a filmet és amikor megláttam ez első postokat és kritikákat abban reménykedtem, hogy itt is a DC effektus lépett fel, az az ebben a filmben is minden rossz volt, amit egy Marvel filmnél elnézünk és most, hogy láttam a filmet, kijelenthetem, hogy a DC moziverzumának harmadik filmjénél is fellépett az a jelenség, ami az a stúdió előző filmjeinél is volt, mivel én nagyon rég szórakoztam ilyen jót moziban, mint ezen a filmen. Most elkezdhetnék fanyalogni, hogy a kritikusok nem tudnak semmit, meg biztos, hogy lefizette őket a Disney, de nem teszem, mert az ő bajuk, ha nem tudták élvezni ezt a királyságot.

Amanda Waller többszöri próbálkozása ellenére sem adja fel a célját, hogy egy szupergonoszokból álló csapatot hozzon létre akiket veszélyhelyzetben bevethetnek és a kitartása meghozza a gyülömcsét, hiszen a pentagonban egy kis mutatvány után elfogadják a projektet és nem sokkal később szükség is lesz rájuk mivel egy ismeretlen vagy ahogy a film hívja metahumán entitás elkezdi szétzúzni Midway városát, és a katonaság hatástalannak bizonyul ellene. Azonban a városba érve rá kell jönnie az osztagnak, hogy nem csak ezzel az idegen lénnyel, hanem magával a gengsztervezérrel, Jokerrel is meg kell küzdeniük, aki mindenével azon van, hogy kiszabadítsa a barátnőjét a szupergonoszok szedett vedett csapatából.

Már nem is tudom mikor volt utoljára ilyen mozis élményem, hogy a film első egy óráját egy az egyben végig vigyorogtam, mint egy kisgyerek aki először jár a vidámparkban, de nem tehettem mást. A film első jó huszonöt perce igazából csak a karakterek bemutatásáról szól és itt egy újabb nagyon jó példa arra, hogy igenis előzményfilmek nélkül is fel lehet jól vezetni egy csapatfilmet. Persze egyes szereplőkre nagyobb figyelmet fektet a film, míg mások csak épp, hogy párszor megszólalnak, de ezzel igazából csak az volt a cél, hogy a kevésbé érdekes karaktereket kicsit kevesebbet szerepeltették, ami nem is volt baj. Én például biztos nem lettem volna kíváncsi egy Katana flashback-re. Apropó karakterek, szerintem mindenki kifogástalanul hozta a szerepét, Margot Robbie Harley Quinn-nek született, Will Smith jó pár éve nem volt ilyen jó formában, a személyes kedvencem pedig jay Courtney volt, aki végre bebizonyította, hogy a Spartacuson kívül is tud színészkedni, lehet néhol már kissé ripacskodik, de szerintem ez egyáltalán nem probléma egy olyan szereplőnél, aki bumerángokat dobál és mindig magánál tartja a kedvenc plüss egyszarvúját. Jared Leto valóban keveset szerepel, ami szerintem egyáltalán nem probléma egy részt szerintem őt még a későbbi DC filmekre tartogatják, mert a készítők is tisztába lehetnek vele, hogy ez a karakter főleg Batman-el együtt működik a legjobban. Másrészt ez a film nem róla szólt éppen ezért, én inkább egy kellemes kis adalék ként tekintek rá, mint kihagyott ziccerként. Az biztos, hogy Jared Leto tehetségében nem kell kételkedni.

 Az akciójelenetek nagyon jól működnek, az a pillanat amikor Deadshot egy kocsi tetejéről leszedi az összes ellenfelet biztos még egy jó darabig élénken ott fog lenni a szürkeállományomban. A finálénál pedig az a közelharci jelenet ott lesz az év legjobbjai között. Valamint külön dicsérendő, hogy, ha a beszélgetős részeknél nem is, de a zúzásoknál minden csapattag egyenlően van jelenen, mindenki megkapja a kis saját pillanatát. A cgi közepes minőségű, hozza a kötelező szintet, de azért nem kell egy Dzsungel könyve szintet várni tőle. De nem ezek amiktől igazán emlékezetes lesz ez a film, hanem sokkal inkább az egésznek a hangulata miatt, ami a zseniális soundtrack-nek és a sokkal inkább képi, mintsem szövegbeli humornak köszönhető. A Nagy dobás óta nem volt film, amihez ennyire jól válogatták volna össze a számokat, és az alkotók nem voltak restek egy jelenet alá több számot is bevágni, ami nagyon jót tesz a jeleneteknek, mert azt meg kell hagyni, hogy maga a történet tényleg nem találja fel a spanyol viaszt, de komolyan van még olyan, aki a történet szintjén bármi újat is vár egy képregény alapú szuperhős filmtől. Ennél a filmnél a lényeg a hangulaton volt és azon, hogy egy csomó menő, de eléggé elme roggyant szereplőt mozgasson egy akció zuzdán keresztül és ezt szerintem szinte kifogástalanul megcsinálta. Azért csak szinte, mert a történet semmi újat nem mutat fel, ezért az utolsó harmadára kicsit ráülepszik ez a filmre és már nem sodor magával azzal a lendülettel, de ennek hatására sem fogunk kijönni úgy a moziból szerintem, hogy csalódottságot éreznénk. Számomra a Dc már túlszárnyalta a Marvelt, csak győzzem kivárni azt, amíg megérkezik az igazság jó oldala is.

Én azt mondom mindenki tegyen vele egy próbát, mert lehet velem van a baj, de én imádtam.