2017. júl 18.

5 sorozat a nyári daráláshoz

írta: Filmnéző Lehel
5 sorozat a nyári daráláshoz

Mivel a tavaszi hajrá véget ért és bekövetkezett a sorozatrajongók uborka szezonja, szeretnék nektek ajánlani öt sorozatot, amiket érdemes ledarálni a nyáron. Olyan sorozatokat választottam, amik már vagy véget értek, vagy már legalább 2 évadjuk megjelent és igyekeztem a lehető legsokszínűbben kiválasztani egy pár klassz, de kevésbé híres sorozatot, hogy mindenki találjon az ízlésének megfelelőt. A sorrend számít, méghozzá az alapján, hogy szerintem mennyire érdemes belekezdeni. Nem hátulról előre haladva, hanem elölről előrébb. Valamint azt még leszögezném, hogy a lista szubjektív és spoiler mentes. Lássuk mi lesz az idei "nyáridara". 

5. Blue Mountain State

Ez egy 2010-ben indult három évadot megélt vígjáték sorozat, ami egy kalapemelés a 2000-es évek eleji egyetemes bulivígjátékok előtt. A húsz perces részek nagyon emlékeztetnek az olyan elődökre, mint a Cool túra vagy a Sulihuligánok, habár egy kicsit feltúrbózótt, aktualizált változatban. A történet középpontjában Alex és haverja Sam áll, akik az első rész elején gólyákként érkeznek és kerülnek be az egyetem foci csapatába, Alex játékos, míg Sam kabalaként. Ők, valamint a focicsapat van a középpontban és a rengeteg buli. Ugyanis annyit buliznak a sorozatban, hogy azt nehéz elképzelni, és egyáltalán nem öncélúan, mivel a sztriptízbáros bulitól kezdve a csapatépítő tréningig mindennek megvan a szerepe. A sorozat humora lehet, hogy a nem nyeri el a tetszését a prűdebbeknek, de akik csípik a kicsit alpári és tabukat nem ismerő humort, azok egy aranybányára leltek. A sorozat szinkronnal is elérhető, de az eredeti nyelvet ajánlom.

4. Gomorra

Számomra a Gomorra az igazi gengszter sztori. Főleg azért, mert a 2009-es fantasztikus Egy próféta stílusában készült. Nincsenek pozitív karakterek. Nincs kivel azonosulni. Nincsen egyik szereplőben sem bármi jóság. Csakis a fájó brutalitás és gonoszság, ami a székbe döngöli a nézőt. Innen jön a sorozat egyik legbravúrosabb húzása is, hogy eleinte még ott van a nézőben a remény, hogy egyes szereplők nem olyan kegyetlenek. A sorozat Roberto Saviano azonos című regénye alapján készült és célja, hogy reálisan mutassa be a Nápolyi alvilág működését és az egész ottani gengszterhálózatot. És ha csak a sorozatban látottak kis része igaz, már akkor is Nápoly lenne az utolsó hely, ahova elmennék. Olyan ez a sorozat, mintha a Breaking bad-et Gus Fring szemszőgéből látnánk. És akkor a kifogástalan technikai megoldásról, a nagyszerű színészi játékról és Mokadelic felejthetetlen zenéjéről már nem is beszéltem. Az Olasz sorozathoz készült egy színvonalas magyar szinkron is úgyhogy, aki tartózkodik a feliratól az is belevághat.

3. Szilícium völgy

 

A Hivatali patkányok kultikus rendezőjének sorozata egy remek kikapcsolódási lehetőség a forró nyári napokon, ugyanis a Szilícium völgy egy remek vígjáték sorozat. A történet középpontjában egy programozó áll, aki véletlenül feltalál egy forradalmi tömörítő algoritmust és ezután egy saját céget szeretne alapítani a haverjaival, azonban mindig valami porszem kerül a gépezetbe. De tényleg mindig és semmi sem jön össze nekik. Éppen ezért hosszú idő után kicsit egy helyben toporgósnak érződhet, de annyira jók a karakterek és a köztük lévő dinamika, hogy az mindig bőven tud kárpótolni. Mike Judge egyedi mégis nagyon életszagú humora, pedig végig erősen érződik a könnyfakasztó jeleneteken. Magyar szinkronnal elérhető, de az eredetit javasolnám.

2. Banshee

A cinemax az első saját gyártású sorozatával jött, látott és győzött. Lerakták az asztalra minden idők legjobb akciósorozatát csak így kezdésnek. A történet középpontjában egy 15 év után a börtönből szabaduló férfi áll, aki felkeresi a régi barátnőjét egy pensilvaniai  kis városban, Bansheeben. Ám azzal kell ott szembesülnie, hogy a barátnője új személyazonossággal új életet kezdett és családja van már. Ezután a főhősünk egy baleset során látja meghalni a városba tartó új seriffet és felveszi az ő személyazonosságát. Ezután négy fantasztikus évadon át végigkövethetjük Lukas Hood renderői pályafutását Bansheeben. Banshee igazából egy modern vadnyugaton játszódik, ahol a helyi seriff puszta kézzel és gépfegyverrel tartja fent a rendet az amis maffia, sátánisták, neonácik és régi ismerősei árnyékában. Erőszak, vér és szex fog rád várni, ha elmész Bansheebe. A sorozathoz készült magyar szinkron szerintem az egyik legjobb sorozat szinkronunk, úgyhogy ennél az egynél én a szinkront javasolnám.

1. Kingdom

A DirecTV ezen sorozatát fájóan kevesen nézik és ezen szeretnék változtatni, de nem csak ez miatt került első helyre, hanem mivel egy kimagaslóan jó sorozat, amit remekül lehet darálni. A történet a Kulina családról és a Navy Street-i edzőteremről szól. Sokakat elijeszthet a sorozattól, hogy eléggé egy réteg darabnak tűnik a témája miatt, pedig erről szó sincs, mivel a Kingdom nem egy tucat bunyós sztori, hanem egy igazi kő kemény dráma és a kevert harcművészetet pedig csak eszközként használja ennek a sztorinak az elmeséléséhez. Ebből következik, hogy nincs sok bunyó a sorozatban, persze akik erre vágynak azoknak sem kell panaszkodniuk, mivel legalább két részenként becsúszik egy-egy meccs, amiket egyébként bravúrosan realisztikusan vettek fel. Mindezek mellet a színészi alakítás páratlan, Jonathan Tucker végig lopja a show-t, de a többieknek sem kell panaszkodniuk, akiknél olyan neveket találunk, mint Frank Grillo vagy Nick Jonas. Mindemellett a sorozat zenéje is nagyon emlékezetes, ami főleg licencelt számokat jelent, de azok nagyon jó ízléssel lettek összeválogatva. Nagyon remélem, hogy a Kingdom a The Wire-höz hasonlóan a jövőben megkapja azt a figyelmet, amit megérdemel. A Kingdom magyar felirattal elérhető az interneten.

Ezek lennék a legjobb választások szerintem az idei nyárra. Ha van nektek is olyan sorozatotok, amit nagyon szerettek, de nem olyan népszerű, mint kéne akkor, írjátok meg kommentben, akár hosszabb érveléssel is.

Szólj hozzá

Sorozatok