2017. júl 27.

Valerian És Az Ezer Bolygó Városa - kritika

írta: Filmnéző Lehel
Valerian És Az Ezer Bolygó Városa - kritika

Luc Besson legújabb filmje egy nagyon ambíciózus projekt volt, nemcsak, mert elkészítette minden idők legdrágább európia filmjét, de a filmtörténelem korábbi filmjeinek igen erős forrásul szolgáló képregényt választott alapul. Tehát nagy volt a nyomás a vállán és nézzük meg, hogy vajon sikerült e felnőnie a feladathoz a kultuszrendezőnek.

A történet körülbelül ötszáz évvel a jövőben játszódik, és két ügynök áll a középpontjában, Valerian és Laureline ügynök. Egy titkos feladatot kapnak, hogy szerezzék meg egy fajnak az utolsó példányát, mivel az lehet a megoldás az ezer bolygó városának a belsejében létrejött radioaktív tömbnek a megszüntetésében, mivel az az egész űrállomást veszélyezteti.

A film nagyon erősen nyit. Kapunk egy nagyon hangulatos introt, amiben bemutatják az Alpha űrállomás létrejöttét David Bowie Space oddity című számának aláfestésével, nagyon jól megadja a film alaphangulatát. Utána egy bolygó pusztulását láthatjuk, ami hiába néz ki baromi jól, túlságosan el volt nyújtva. Tulajdonképpen az egész filmnek ez a baja, hogy a legtöbb jelenet hosszabb a kelleténél az egész filmmel együtt. Ezt a sztorit szerintem egy 110 percben is teljesen izgalmasan el lehetett volna mesélni, úgy, hogy maradt volna idő a nagyon sokszínű világ bemutatására is. A film az utolsó húsz percre nagyon elveszti a nézőjét és eléggé az érdektelenségbe fullad, ahol olyan közhelyek hangoznak el, hogy a szerelem mindennél erősebb és le győz mindent. Komolyan? Besson tudsz te ennél jobbat is. És szerencsénkre tudott is.

Ugyanis a túlnyújtottsága ellenére egy messze nem rossz film a Valerian. A nagy marketing fogása a brutális látványvilága volt, amivel nem csak a levegőbe beszéltek. A film remekül néz ki, talán az idei cgi orgiák közül ez lett a legütősebb a vizualitás terén. Főleg az akciók az emlékezetesek igazán, van a film közepén egy üldözés amiben Valerian végig ront az egész városon gyalog, azután pedig űrhajóval is. Ez tipikusan olyan akciójelenet, amit miután végignéztél egyből újra megnéznél. A két főszereplőnek tény, hogy jobb is lehetett volna  a castingja, de így sincs komoly probléma velük, láttunk ilyen szerelmet már sokkal jobban előadva, de ettől függetlenül működik. Cara Delevigne meglepően szórakoztatóan játszik. A film második felében kapunk egy jelenetsort, ami a város éden negyedében játszódik és az a jelenetsor nagyon emlékeztetett az Ötödik elem kicsit elborult, ripacskodós stílusára, ami itt is nagyon jól működött, mind Rihanna tánc showja vagy Ethan Hawke a strici szerepében remekül funkcionáltak.

Sanszos, hogy pár év múlva már senki nem fog a Valerianról beszélni, de egyszeri szórakozásnak egy jó választás lehet.

Szólj hozzá

Kritikák