Végre elkészült, az idei év talán legjobban várt magyar filmje. Beszélhetnék történetről, meg arról, hogy ki is ez a Viszkis, de szerintem az olvasóim igen nagy része tisztában van vele, nem véletlenül. A bankrabló életéről készült film ötlete, nem új keletű, de úgytűnik kellet ahhoz is a Vajna-rendszer, hogy ez a film is végül elkészülhessen. A rendezői székbe nem is lett volna alkalmasabb ember Antal Nimródnál, aki itthon már már kultstátusznak örvend, hollywoodban pedig egy biztoskezű iparosnak számít. 

A film briliáns és adrenalin pumpáló nyitánya után kicsit elkezdtem aggódni, ugyanis a film az első körülbelül negyvenötpercében nem igazán találja a ritmusát, pedig a koncepció nagyon jó, nem túl eredeti, de a sztori megindokolja ezt a fajta történetmesélést. Az a felvetés, hogy a kihallgatás álltal a Attila elmeséli a nyomozónak az egész sztorit a legelejétől és ezáltal nekünk is, de hiába a remek képi megvalósítás, az erdéyi és a korai jeleneteknél még nem áll össze az alapötlet, egy működő egésszé. Azonban körülbelül onnan, hogy a film főszereplőjében is elkezd érlelődni a bankrablás gondolata, úgy kezd a film felébredni és egyre inkább egy összhangon lenni a nézővel, majd az első rablástól kezdve, egészen az utolsó képkockáig egy nagyon erős, már már zsigeri élményt nyújtani. 

A film egyik egerősebb pontja a zene, ami néhol nem is zene, hanem inkább zajszerű harci kántálás, ami olyan jól illeszkedik a jelenetekhez, hogy azt nem egy komolyabb amerikai produkció is bőven megirigyelné. A színészek egytől egyig kifogástalanok, az élen Szalay Bencével, akinek a határozott játékának hála kérdés nélkül elhisszük, hogy ő a viszkis rabló. Az akció jelenetek és a bankrablások inkább a korrekt szintet hozzák, kiemelkedő kaszkadőr munkával. Ez alól kivétel az utolsó bankrablás és az utána lévő üldözés, aminél kevés izgalmasabb jelenetet láttam idén. A film vágáse is nagyon kreatív és egyedi, egy komolyabb filmrajongó sokszor felfigyelhet, hogy milyen ötletesek voltak a készítők. Sok helyen olvastam, hogy sokak összecsapottnak érezték a végét. Szerintem nagyon jól eltalálták, hogy az utolsó pillanatban váltunk a valóságra és egyáltalán nem kelltette az összecsapottság érzését. Antal Nimród remek munkát végzett és egytudatosan felépített, nemzetközileg is piacképes filmet alkotott nekünk, ami mindezek mellet mer magyar maradni.

Ha bármi kétséged is van ezzel a filmel kapcsolatban, akkor is tegyél vele egy próbát a moziban, hogy jelezzhessük a filmalapnak, hogy jó úton haladnak, hogy évek múltán úgy emlékezzünk erre az időszakra, mint a magyar filmek reneszánszára.