Július 6.-án debütált a Netflixen ez a Josh Brolin főszereplésével készült vígjáték, amiben meg volt a potenciál, hogy egy kiemelkedően jó vígjáték legyen, de sajnos jó szívvel is legfeljebb egy erős középszer szintet tudott megütni.

 A történet középpontjában Josh Borlin karaktere áll aki, egy világi szarvas vadász, ennek szentelte az egész életét, ám a feleségével, már két éve elváltak és ezért el is távolodott a tizenkét éves gyerekétől. Azonban úgy gondolja, hogy a gyerek életének első vadászata talán összehozza őket. El is indulnak az apuka haverjával és a gyerekkel karöltve, hogy levadásszanak egy fehér farkú szarvast.

A film vicces. Nem azon a könnyfakasztó módon, de nem egyszer fog felhorkanni az ember egy egy szituáció, és ami a legmeglepőbb, hogy a legtöbb poén a gyerekhez köthető. Nagyon tehetséges a srác és az alkotók is jól kitalálták és kihasználtak minden generációs különbségből adódó poénforrást. A baj csak az, hogy nagyjából ezzel le is írtam az egész filmet.

Ugyanis hiába hozza Danny Mcbride kisujjból a vicces kissé bárgyú felnőttet, ha nem nagyon kapott normális poénokat. Johs Brolin jelenleg az egyik legjobb aktív hollywood-i színésznek tartom és pár hónapja a Deadpool kettőben bizonyította, hogy meg tudja állni a helyét egy vígjátékban is, de ez a szerep valahogy nagyon nem illet hozzá és a legtöbb jelenetében inkább kínos volt mint vicces. A film nagyon rövid, ami egyben az előnye és a hátránya is, mivel egy percig nem fogunk unatkozni rajta, de a stáblista kezdetével könnyen lehet a nézőnek az az érzése, hogy ez így bizony kicsit kevés volt. Valamint még megemlíteném, hogy a country zene kedvelői nyugodtan nézzék meg a filmet, ugyanis szinte öt percenként felcsendül egy nóta.

Kicsit vérszegény lett ez a film, pedig meg volt benne a potenciál, de ettől függetlenül egy ártalmatlan családi filmezésre akár még jó is lehet.