Gondolom Artúr király történetét senkinek nem kell bemutatnom. Vagy mégis? Mert ha belegondolunk, hogy a filmvásznon mikor is láttunk utoljára egy az alapanyaghoz tényleg hű adaptációt, akkor rá kell jönnünk, hogy a 2004-es film megpróbálta a realitás talajára lerántani a régi kelta legendákból ismert történetet, a 2017-es film pedig egy előzményfilmként szeretett volna Artúr király történeteiből is egy filmes univerzumot csinálni. Még pár embernek eszébe juthat a Gyalog Galopp is, aminek a kerettörténete úgy, ahogy követi az eredeti sztorinak egy részét. Ekkor elgondolkodik az ember, hogy akkor nem is készült olyan feldolgozás, ami csak fogta a mondákat és megfilmesítette hiteles módon egy epikus fantasy történetként. Szerencsére, 1981-ben a kultuszrendező John Boorman megrendezte az Excalibur című filmet, ami mind a mai napig az alapanyaghoz leginkább hűséges feldolgozás.

A történetet itt nem részletezném, egyrészt mert eléggé összetett és igazából nincs egy külön fő történetszál, hanem inkább olyan, mint egy események sorozata és a felépítése engem ezért a Scorsese féle gengszterfilmekre emlékeztetett, amit az időben történő nagy ugrások csak még jobban megerősíttek. A film egy nagyon grandiózus darab, korához képest teljesen korrekt a látványvilága. A látványtervezésben leginkább a páncélok voltak azok, amik hosszú időre emlékezetesek lesznek. Minden lovag úgy nézett ki, mint akik a Skyrim-ben maximura fejlesztették a nehéz páncélzatot, és tény, hogy ezekben a hatalmas páncélokban nem lehetet nagy mutatványokat csinálni, azért az akció jelenetek is teljesen élvezhetőek. És brutálisak, ugyanis a film elég erősen kihasználja az R besorolást és nagyon erőszakos. Uther halál jelenetét kifejezetten fájdalmas volt nézni, ahogy véresen, a hatalmas páncélban a sárban kúszva menekül az életéért. Szerintem egy nagyon jó ötlet volt, hogy bevállalták az erőszakosabb ábrázolást, mert ezzel egy plusz súlyt adtak a jeleneteknek.

A színészgárda is igazán ámulatba ejtő, igazi all star csapat, ahol a mellékszerepeket is olyan nevek játszák, mint Liam Neeson, Helen Mirren vagy Patrick Stewart. Viszont a nagy nevek ellenére a színészi játék igen vegyes érzelmeket váltott ki belőlem, mivel sokszor nem találja a film az egyensúlyt a teátrálisság és a túljátszás között és ez nagyon zavaró tud lenni, amikor egy jeleneten belül az egyik színész szimplán szenvedélyesen játszik, a másik meg csak ripacskodik. A legnagyobb mellé nyúlás a Merlint játszó Nicol Williamson volt, ugyanis a színész végigripacskodja az összes jelenetét olyan szinten, hogy a drámaiság helyett csak komikus hatása van, ami könnyen kizökkentheti a nézőt egy komolyabb jelenetnél. Szerencsére az Artúr királyt játszó Nigel Terry nagyon jól ráérzett a szerepére és kifejezetten jól áll neki és a karakternek az a teátrális nagyzolás és szenvedély, ahogy a vászonra viszi Artúr királyt. Kijelenthetem, hogy nála jobban eljátszott Artúr királyt, még nem láttam filmben. A film zenéje is az egyik erőssége, ugyanis a zenéjét Wagner művei alapján komponálták és enyém szólva igen hatásosak. Sajnos a filmnek nem sikerült maradéktalanul kiállnia az idő próbáját és elég erősen érződik rajta, hogy egy másik kor szülötte, vannak benne feleslegesen elnyújtott jelenetek és túl hamar elengedett csúcspontok, de minden hibája ellenére egy szenvedélyes alkotás az Excalibur, ami talán a legméltóbb feldolgozása eddig Artúr király legendájának. Szerintem, ha valaki mostanában még akarna csinálni egy igazán jó Artúr király filmet, annak minden felesleges túlgondolás nélkül annyi lenne a dolga, hogy ezt a filmet kellő alázattal és szenvedéllyel remake-elje.

Érdekes film az Excalibur, amit mindenkinek látnia kell, akit kicsit is érdekel Artúr király története, de ha valaki egy klasszikus és grandiózus fantasy-ra vágyik az sem tud nagyon mellé nyúlni.