2018. sze 04.

American Mary - kritika

írta: Filmnéző Lehel
American Mary - kritika

Bloody Mary

A Soska nővérek második nagyjátékfilmes debütálása ez a film, és látván az az embernek az érzése, hogy ott van a potenciál ebben az alkotópárosban, de még hosszú lesz az út mire célba érnek. A történet középpontjában egy fiatal lány áll, aki a sebészi tanulmányai végén jár már, de az anyagi gondjai megnehezítik, az egyetemen való részvételét. Egy nap mikor egy sztriptíz bárba jelentkezik dolgozni, végre hajt egy gengszteren egy műtétet feketén, később pedig egy a saját testét átalakítani vágyó nő találja meg magának és egy állatorvosi rendelőben, nem kis pénzért végrehajtja rajta a műtétet, sikerrel. Ekkor azt gondoltam, hogy valószínűleg ez lesz a katalizátora az eseményeknek, amik elindítják a főszereplő nőt a lejtőn, de meglepő módon tévedtem, ugyanis később meginvitálja az egyik tanára egy házibuliba tele sebészekkel és az egyik tanár bedrogozza és szépen megerőszakolja. Másnap reggel furcsa, de részben érthető okokból nem értesíti a hatóságokat a történtekről. És végül jóval negyven perccel a film kezdete után végre elkezdődik maga a fő sztori vagyis, hogy Mary elraboltatja a tanárját, egy csomó elvetemült műtétet kikísérletez rajta és ezután megnyitja a saját kis testformáló vállalkozását.

Nagyon olyan érzésem volt, hogy a nővérek felfedező írással írták meg a film forgatókönyvét, ugyanis a felvezetése szerintem indokolatlanul hosszú, még akkor is, ha az imént leírtak nagy része később szerepet is játszik valamilyen szinten a történetben. Ettől függetlenül simán lehetett volna karcsúbbra vágni ezeket a jeleneteket, mert sokkal jobban működött volna egy rövidebb felvezetés, és ha később részletesebben bemutatják Mary bizniszét és hogyan tartja azt titokban, valamint az egész rendszer működését. Valamint talán akkor a lezárásra is több idő marad, nem pedig egy ilyen tipikus a karma mindenkit utolér és a tetteinknek következménye van üzenetű összecsapott befejezésre. Röviden a forgatókönyvtől nem voltam elragadtatva.

Szerencsére, ha nem is az írói képességeik miatt, a Soska nővérek tehetséges filmkészítők, amit azért párszor megvillantanak a filmben. Például a filmben megszólaló dalok mesterien lettek kiválasztva és nagyon szórakoztatóan és változatosan aláfestik az operációs jeleneteket. A főszereplő nőt játszó Katharine Isabelle is remek választás volt a szerepre. Mindvégig ott van a tekintetében egyszerre az elcsábításra váró szépség és a torzlelkű pszichopata.  A filmben az az érdekes, hogy olyan igazán véres jelenetek nincsenek, az erőszakoló tanáron való kísérletezést is átugorja a film és csak a végeredményt láthatjuk, de az viszont valószínűleg egy ideig nem fog eltűnni az ember emlékezetéből. Az a szomorú, hogy tényleg a film minden egyes pillanatában ott van a potenciál, a remek mellékszereplők, az elborultnál elborultabb páciensek és mégis a koherens történet hiánya miatt nem tud komoly nyomot hagyni az emberben.

Egy bárhova is vezető történetet nélkülöző, de roppant stílusosan előadott film az American Mary, ami arra jó, hogy meghozza az ember kedvét a Soska nővérek többi filmjéhez.

Szólj hozzá

Horrorfun