2018. sze 29.

Next Gen - kritika

írta: Filmnéző Lehel
Next Gen - kritika

Az új generáció már itt van

Ez a film Netflix első komolyabb próbálkozása a 3d-s animációs filmek terén és az az érdekessége, hogy egy nagy stúdiók által kifejlesztett animáló program helyett egy Blender nevű ingyenes programmal készült. Egy nagy lépés ez a független filmkészítők számára, mivel ez a film is bizonyítja, hogy nem kell gigastúdiónak lenni, ha valaki komolyabban akar gondolkozni a 3d animációban. Persze nem azt kell elképzelni, hogy ez a film egy garázsban készült, de azért mégsem olyan szintű körülményekkel és költségvetéssel, mint mondjuk egy Pixar film. A történet középpontjában egy Mai nevű fiatal lány áll, aki ki nem állhatja a mindennapi életben már rég elterjedt robotokat. Egy robot expón azonban elbarangol és találkozik egy eddig még nem látott robottal, ám a biztonságiak eltávolítják onnan, de a táskája ott marad a robotnál. Ezért a robot úgy dönt, hogy újdonsült barátjának visszaviszi a táskáját. Nem várt fordulat, hogy a lány és a szökött robot gyorsan összebarátkoznak, de az idill nem tart sokáig, mert a tech vállalat vissza akarja szerezni, ami az övé és emellett egy globális gonosz terve is van a cég a vezetőjének.

Az első filmes rendezőpáros nem idegen a filmek világától ugyanis ezelőtt komoly hollywood-i produkciókon dolgoztak animátorként. Az már az első percekben lerí a filmről, hogy ez nem amatőr animátorok keze munkája, ugyanis látvány terén simán felveszi a versenyt, a Pixar vagy Disney filmekkel. Annyira nem realisztikusak a képek, mint mondjuk a Pixar-nál, de a fénykezelés az egyedülálló és ez által nagyon szép képeket hoztak létre. Az akciók is meglepően jól koreografáltak voltak és intenzitásuk ellenére végig jól követhetőek. A hangok terén is világszínvonal a film, hangkeverés magas minősége miatt remek választás lehet egy új házimozi tesztelésére is.

A bravúros technikai megvalósítás ellenére, azért érződik, hogy egy első filmet nézünk. Maga a történet nem túl eredeti, de megpróbál megállni az önmaga lábán és a társadalomkritikától kezdve, a családi és személyes drámákon keresztül rengeteg témát próbálnak érinteni, úgy hogy közben poénokkal is meg van rakva a film, hogy a kisebbek is jól szórakozhassanak. Ez azonban így egyszerre túl nagy falat volt szerintem az alkotók számára, ezért kicsit szétesik a film és nagyon zsúfoltnak érződik, mivel minden korosztálynak meg akar felelni. Tudjuk, hogy ez lehetséges, de az alkotóknak még nem sikerült megtalálniuk a megfelelő arányokat. Remélem a következő filmjükre fejlődnek ilyen téren. Ahogy a főszereplő terén is, ugyanis Mai karaktere annak ellenére, hogy részben megérthető a viselkedése, nagyon idegesítő tud lenni elég hamar és ez még jobban kiütközik ugyanis a robot karaktere viszont nagyon szerethető. A kettejük kapcsolata a végére jól lesz kibontva, de túl sokáig kellet az önző és idegesítő Mai karakterét nézni. Az egész filmben ott volt a lehetőség, hogy az év legjobb animációja legyen, de a hibáit én leginkább tapasztalathiánynak tudnám be, ezért kíváncsian várom az alkotók következő filmjét.

Egyszeri szórakozásnak egy remek választás, de maradandót nem tud alkotni, leginkább a túlzott ambíciója miatt.

Szólj hozzá

Kritikák