2018. okt 11.

Az Apáca - kritika + ScreenX moziélmény

írta: Filmnéző Lehel
Az Apáca - kritika + ScreenX moziélmény

Zárdában lenne a helye

Kicsit megkésve, de végül bepótoltam moziban, az idei ősz egyik legnagyobb sikerfilmjét, Az Apácát. Igazából önszántamból nem érdekelt annyira a film, hogy elmenjek rá, de végül úgy hozta a sors meg kell néznem, és a negatív visszhangok ellenére úgy voltam, hogy ha már elmegyek rá, akkor adok neki egy esélyt. Mindemellett a filmet az aréna új ScreenX termében láthattam. A történet az 1950-es években játszódik, ahol egy erdélyi kolostorban egy apáca felakasztja magát, ezért a Vatikán odaküld egy különleges esetekre szakosodott papot és egy tanonc apácát, hogy oldják meg a rejtélyt. Időközben persze kiderül, hogy a Démonok Között 2-ből már ismert apáca szörny riogatja az ottaniakat és aztán egy csomó ijesztőnek szánt jelenet után, megtudjuk, hogyan kapcsolódik ez a film a Démonok között filmekhez.

Voltak jó elemei is a filmnek. Például a zenéje meglepően erős volt és nem egy jelenetnek valamelyest megdobta a hatásfokát. A színészek is teljesen korrektek voltak, valamint volt egy két értékelhető és kreatív ijesztés a filmben.  Igazából para faktor terén semmivel nem múlja alul, a Démonok Között filmeket, de azokban cserébe a történetek tényleg jól meg voltak írva és a szereplők is érdekesek voltak. Itt viszont történet igazából nincs is csak egy alibi, hogy ránk zúdíthassák az idei jumpscare maratont. Számomra ezek a filmek, nem hogy már nem ijesztőek, de sokkal inkább fárasztóak, főleg az után, hogy idén volt már a mozikban egy Örökség vagy még év elején ott volt az Insidious negyedik része, ami a horror terén nem tudott többet, de ott is vették a fáradtságot, hogy egy érdekes történetet írjanak és a karakterek is emlékezetesek voltak. Itt van egy kedves fiatal apáca, egy pap meg egy vicceskedő srác és ennyi. A film fináléja, pedig abban a vizes jelenetben pedig egyenesen nevetséges volt. És ugye a szokásos érthetetlenségek is itt vannak, hogy igazából fogalmunk sincs arról, hogy mi is a célja ennek a démonnak azon kívül, hogy gonosz, de ebbe már spoilerek miatt nem akarok mélyen bele menni. 

A film sikerét látva még egy darabig el leszünk látva ilyen filmekkel, de remélem, hogy a következő fejezethez esetleg egy értékelhető történetet is írnak.

Ugye a ScreenX moziteremben láttam a filmet és ide tennék egy kis beszámolót arról is. Először is amikor beül az ember a terembe egyből látni fogja, hogy ez a technika a mozi első feléből szinte élvezhetetlen, mivel az oldalsóvásznak egészen az utolsó sorokig elhúzódnak. A film előtt levetítettek két promó filmet, amik közül leginkább az első autós üldözéses volt, ami megmutatta, hogy mire képes igazán ez a technológia és az eredmény igen meggyőző volt, habár enyhe szédültség érzetet kelltet. Aztán elindult a film és az volt a legfeltűnőbb, hogy az oldalsó vásznak nem mentek folyton. Durván a film egyharmada alatt voltak bekapcsolva. Igazából csak a ijesztős jelenetek alatt mentek és a fel le kapcsolásuk nagyon kizökkentett az élményből. Remélem a jövőben ezt a problémát valahogy orvosolni fogják, mert amikor be volt kapcsolva néhol elég hatásos volt. Az viszont nagyon érződik, hogy annak ellenére, hogy ez már egy hat éves technika még nagyon gyerekcipőben jár. Az oldalsó vásznak képminősége és színtelítettsége eléggé eltér attól, amit a középső vásznon látunk. Az Apácánál a sötét jelenetek miatt ez annyira nem volt szembetűnő, de a promó videók alatt annál inkább. Aki látta ebben a teremben a Meg-et vagy a Hangya és a Darázs-t az írja már meg, hogy ott sem mentek e az oldalsó vásznak az egész film alatt. Magában a technikában egyébként látom a potenciált és ha kellőképpen fejlesztik szerintem még a 3D szerepét is át veheti, de egyenlőre még nagyon kezdetleges és csak egy egyszeri élménynek javaslott.

Szólj hozzá

Horrorfun