A Netflix így az év végéré egy újabb komolyabb filmes dömpinggel készült, aminek egyik állomása a David Mackenzie által rendezett Outlaw King. A film tulajdonképpen a nem hivatalos folytatása a Mel Gibson által készített rettenthetetlen filmnek, ugyanis ez a film azzal indít, hogy a skót nemesek behódolnak Edward királynak és kivégzik William Wallace-t. A békekötés után azonban Robert da Bruce király látja, hogy a nép még mindig áhítozik a függetlenségért, ezért a konkurenciával leszámolva a skótok királyává koronázza magát és egy maroknyi emberrel készül szembenézni az angolok megtorlásával.

A nyáron láttam először a Ridley Scott féle Robin Hoog-ot és noha a film messze nem volt kimagasló, mégis benne volt az, amiért az ilyen nagyszabású kosztümös filmeket szeretni lehet. Kicsit el is szomorodtam, hogy mostanában már nem nagyon készülnek ilyen filmek erre pár napra rá megjelent a Youtube-on az Outlaw King előzetese és egyből jobb kedvre derültem. Chris Pine és egy csomó tehetséges színész, a Hell or High Water rendezője, gondoltam itt nem kell félni. A lelkesedésem a film fesztivál pályafutása után sem hagyott alább, aztán jött a hír, hogy egy jó húsz percet ki is vágtak a filmből. Sebaj, az esélyt, mint mindennek, ennek is megadom. És milyen jól tettem így, ugyanis az év egyik legintenzívebb filmélménye volt. Nem tagadom, hogy érződik a filmen, hogy itt-ott megvagdosták, leginkább a felvezetés lett kicsit elkapkodva, de ezt leszámítva sehol nem éreztem azt, hogy bármi is hiányozna ebből. Már az első percekben levett a film a lábamról ugyanis egy nagyon jól megkoreografált és tényleges funkcióval rendelkező vágatlan jelenettel indít, ami kellőképp meg adja az alaphangulatot. Ezután egy jó negyven percig csak a történetet irányítják a tényleges konfliktus kitöréséhez, aztán eljön az első csata és atya ég milyen erős volt már az is. Egy éjszakai rajtaütésről van szó, ami remekül ábrázolja a kaotikus helyzetet és a kor brutalitását. Persze a csúcs az a filmvégi nagy csata, ami tényleg lélegzetelállító lett. Kicsit olyan hatása volt, mintha a Trónok Harca fattyak csatájának egy továbbfejlesztett verzióját néztem volna. A nagyszerű látványt viszont nem csak a csaták szolgáltatják, hanem az alkotók kihasználták a szép skót tájat és rengeteg nagytotál és szép beállítás van a filmben.

Chris Pine remekül hozza a véres kezű és magabiztos vezetőt, és habár a módszerei tényleg nagyon brutálisak, végig át tudjuk érezni a karaktere helyzetét és motivációit. A színészek közül azonban két név van, aki igazán kimagaslik a többiek közül. Az egyik AaronTaylor-Johnson, aki egy az őrültség határán táncoló bosszúszomjas skótot alakít lehengerlően. A másik színész Billy Howle, aki Edward király fiát alakítja valami olyan erővel, amit ritkán látni. Remekül játszik azzal, hogy a karakterében egyszerre ott van a tébolyult zsarnok és az apja iránti undor, ami miatt önmagával sincs megbékélve teljesen, hiszen szépen lassan még rosszabb emberré válik, mint az apja volt. Az alakítása nagyon emlékeztetett Robert Addie Mordred-ére az Excaliburból. A film tempója főleg a második felében eléggé pörgős, gyorsan zajlanak az események és a film világában is viszonylag sok idő telik el egyes jelenetek között, de valahogy jót tett a filmnek, hogy egy ilyen intenzív élmény lett és ezért számomra az érzelmi hatás sem maradt el. A zene nem az a fajta, amire a film után egyből rákeresünk, hogy újra hallhassuk, de remekül ellátta a funkcióját és az egyes jelenetek alatt csak fokozta a feszültséget vagy az érzelmi töltetett. Az egész filmet pedig összefogja az erős rendezés és az érzet, hogy az egész stáb a szívét lelkét beleadta, hogy mindenből elemből a lehető legjobbat hozzák ki.

Számomra egy meglepően erős film lett az Outlaw King és ne rettentsen el senkit az igen vegyes fogadtatás, mert ez a film tényleg megérdemel egy esélyt.