Az 1960-as The Time Machine H. G. Wells regényének az adaptációja, ami egy feltalálóról szól, aki megépít egy időgépet és a jövőbe utazik, mert kíváncsiságból meg akarja tudni, hogy hová fejlődik tovább az emberiség. Ám amikor megérkezik a távoli jövőbe, nem talál fejlett utópiát csupán pár agyilag visszamaradott embert, akik még válaszolni sem nagyon hajlandóak a kérdéseire. Idővel rájön, hogy a távoli jövő, ahova érkezett, sokkal sötétebb tikokat rejt, mint azt bárki is gondolta volna.

Egy tipikusan olyan film, ami nagyon jól öregedett és egy két elemét leszámítva mai szemmel is remekül működik és egy nagyon érdekes filmélménnyel gazdagítja az embert.  Ami talán a leginkább tetszett, az a főszereplőt alakító Rob Taylor nagyon lelkes színészi játéka. A film nagy részében szinte csak őt látjuk a képernyőn és annyira élettel teli a játéka és a narrációja, hogy az enyhe kifejezés, hogy elviszi a hátán a filmet. A film látvány világa is meglepően jól néz ki ahhoz képest, hogy egy lassan hatvan éves filmről beszélünk. Külön érdekes volt nézni, hogy egyes dolgokat milyen technikával oldottak meg, amikor még a számítógépes effektek helyett tényleg a kreativitásukra kellett hagyatkozniuk a készítőknek. Egyedül a Morlock-ok mozgása volt egy kissé esetlen és kicsit olyan volt mintha a Retroshock-os szörnyek mozgásanyaga elevenedne meg a szemem előtt, de legalább a kinézetük kellően bizarr volt. A film a hidegháború kellőes közepén készült úgyhogy nem csoda, hogy a emberség hanyatlását, egy atomháború okozta, ami mára azért kevésbé aktuális, mint akkor de még így is durva dolog belegondolni a mi lenne ha kérdésbe. Az ilyen régi filmekben gyakran szokott zavarni a zene, de itt meglepően hatásos volt, és amikor például először megpillantjuk az időgépet az egy kifejezetten erős pillanat volt. A film befejezése pedig egyszerűen tökéletes.

Összegészében a The Time Machine egy olyan klasszikus, ami szinte semmit nem öregedett, és minden sci-fi rajongónak kötelezővé tenném. Nem úgy, mint a remake-et.

Ez a film annyira durván iskola példája annak, hogy hogyan nincs értelme remake-et készíteni. Azt leszámítva, hogy a föld pusztulásának okai modernizálták, szinte mindent rosszabbul csinál és ráadásul olyan változtatásokat hozd be a történetbe, amik csak annyit adnak hozzá az egészhez, hogy így igazából az egésznek nincs értelme.

 Alapból a főszereplő karakterét is teljesen megváltoztatták, aki ezúttal nem szimpla kíváncsiságból és tudásvágyból utazik a jövőbe, hanem először a múltba utazik, hogy meggátolja a felesége halálát, majd miután ez sokadik próbálkozásra sem sikerül, kitalálja, hogy majd a jövőbe utazik, hogy a fejlettebb emberektől megtudja, hogy miért nem tudja megváltoztatni a múltat. A civilizáció pusztulását ezúttal a Hold túlbányászása okozza, ami emiatt felrobban és ezzel okozva hatalmas katasztrófát a földön és a főszereplő csak egy baleset miatt kerül a távoli jövőbe. A távoli jövőbe érkezéskor körvonalazódott bennem, hogy milyen filmet is akartak csinálni a fejesek. Leginkább a Múmia filmek hangulatát akarták megidézni, de így, hogy a másfél órás filmnek csak a második felét töltjük a távoli jövőben, így csak annyi lett a végeredmény, hogy az utolsó negyven percbe beleerőszakoltak két akciójelenetet és minden eszmeiséget és következetességet feláldoztak, a könnyed szórakozás oltárán. Éppen ezért meglepően kedvelt lett ez a film az átlagemberek körében, mert alapjáraton egy szórakoztató kaland film, ami egy pillanatra nem unalmas, de az 1960-as The Time Machine remake-je ként szinte értékelhetetlen. Mindenki jobban járt volna, ha nem egy remake-et, hanem egy teljesen új filmet készítenek, mert az is a film rovására ment, amikor próbált hű maradni, az eredetihez. A kannibál szálat például megtartották, de az itteni emberek már nem olyan agy halottak, mint az eredetiben, aminek így ebben a formában már semmi értelme nincs. És akkor arról nem is beszéltem, hogy Guy Pierce mennyire semmilyen ebben a filmben, sose tartottam egy igazán jó színésznek, de itt szörnyen lelketlen volt az egész játéka. A befejezése a filmnek pedig szintén feleslegesen lett megváltoztatva. Egyedül a zene volt az, ami egész jól sikerült és a kapkodó sztori ellenére néhol egész jól megteremtette a hangulatot.

Egy egyszeri szórakozásként még fogyasztható, de egy klasszikus film újragondolásaként értékelhetetlen film, aki teheti inkább kerülje el, habár gyerek fejjel egy egész jó élmény lehet.