2018. okt 21.

Daredevil - 3. évad - kritika

írta: Filmnéző Lehel
Daredevil - 3. évad - kritika

A sorozat eddigi csúcsa

Több mint két évnyi várakozás után végre itt a kedvenc szuperhős sorozatom harmadik évada és szerencsére kifizetődő volt a hosszú várakozás ugyanis a legújabb évad messze a sorozat eddigi csúcsa. A történet közvetlenül a Defenders után folytatódik. Foggy és Karen azt hiszi, hogy Matt halott, míg őt a gyerekkori nevelője ápolja. Matt persze nem sokáig tétlenkedik, egyből elkezd edzeni és felkészülni arra, hogy folytathassa az igazságosztást maszkos hős ként, ám ez a szokásosnál több időt fog igénybe venni. Időközben egy ambiciózus FBI ügynök is megjelenik a színen, aki megállapodást köt Wilson Fisk-el, ami végül a Kingpin börtönből való szabadulásához fog vezetni.

Igen, a sorozat központi negatív figurája ismét Daredevil abszolút nemezise, Fisk lett, ami abból a szempontból jó, hogy a történetet újra visszarántották a realitás talajára és elhagytak minden misztikumot. Ami a hátránya, hogy habár a sorozat Wilson Fisk-je még mindig az egyik legkirályabban előadott képregény adaptációs főgonosz, sok újat sajnos már nem tud mutatni. Nem mintha ez akkora baj lenne, mert Vincent D'Onofrio még mindig zseniális a szerepben. Ami leginkább újdonság a sorozatban az az FBI bevonása a történetbe, ami valószínűleg a Punisher hatalmas sikere miatt volt, de szerencsére cseppet sem érződött erőltetettnek, sőt kifejezetten jól esett, hogy ezek a feszült belső ellenséges események váltották fel az előző évadok tárgyalótermi részeit és ez egy plusz lendületet adott az egész évadnak. Az FBI-al jött két fontosabb új karakter is, névszerint Nadeem és Poindexter. Nadeem őrlődése végig érdekes volt és annak ellenére, hogy sokszor csak sodródott az árral egy igen emlékezetes karakter lett a végére. Wilson Bethel remekül ráérzett Pondexter-re és nagyon jól hozta az igazi felszültséggel teli világi pszichopatát. Egy problémám volt vele, hogy a tárgyakkal való halálpontos dobálózása kicsit erőltetett volt és számomra nem volt elég annyi indok ennek a képességének a megmagyarázására, hogy régen baseballozott. A régi stábból mindenki hozta a tőle megszokott szintet, Charlie Cox neve mára szerintem eggyé vált a karakterrel és mostanra kisujjból hozza a az erőszakos, de mostanra mégis tapasztaltabb igazságosztót.

Az akciók terén egyértelműen a csúcsra ért a széria és olyan kreatív és elképesztő jeleneteket raktak le elénk az alkotók, amikhez hasonlót moziban is ritkán látni. Elég csak a több mint tíz perces vágatlan jelenetre gondolni a negyedik részben, ami egy annyira intenzív jelenet lett, amihez foghatót még nem nagyon láttam. Maga a jelenet indokolta a vágatlan stílust és tényleg van funkciója, ami mostanában nem mindig igaz sok próbálkozásra. Ezért is volt ennyire üdítő ez a jelenet. A többi akció is nagyon kreatív volt és végig megtartották a sorozat egyedi stílusát. Ha akciósorozat, mint műfaj jön szóba a Banshee és Daredevil az a két cím, amiknek a szintjét még csak megközelíteni sem sikerült másoknak. A sorozat zenéje is ebben az évadban volt az eddigi legerősebb, sokszor nagyon sokat dobtak egy jelenet hatásosságán és a remek főcím dallamot is az előző évadokhoz képest is sokkal többször hallattuk felcsendülni a részek alatt. Maga a történet sokkal gördülékenyebb és pörgősebb volt, mint az előző két évadban, pedig itt is volt több mint fél órás flashback vagy éppen hosszú beszélgetős jelenetek. Ennek az oka szerintem egyrészt a tárgyaló termi és ügyvédes részek háttérbe szorítása volt, másrészt mivel nem kellett az alkotóknak egy crossover sorozatot is megalapozniuk a saját történetük mellett, ezért az egész történet sokkal centralizáltabb lett.

Az utolsó jelenet folytatást sejtet, amiben nagyon reménykedek, mert teljes mozgóképes szinten is a Daredevil a szuperhős sztorik egyik etalonja.

Daredevil 1. évad kritika

Daredevil 2. évad kritika

Szólj hozzá

Sorozatok