2018. nov 15.

Legendás állatok: Grindelwald bűntettei - kritika

írta: Filmnéző Lehel
Legendás állatok: Grindelwald bűntettei - kritika

Ez nem fog elbűvölni

A széria nyitórésze nem volt igazán nagy hatással rám. A mozizás során, még úgy ahogy elszórakoztam rajta, de az otthoni újranézés során igen szembetűnőek voltak a film hibái és az, hogy mennyire nagy részben hagyatkozott a folytatásokra. Igazából az egész film alatt annyi lényeges információ derült ki, hogy ki lesz a sorozat fő gonosza. Ezért a folytatást sem vártam tűkön ülve, de a premier elérkeztével gondoltam, adok neki egy esélyt. Lehet jobban jártam volna, ha itthon maradok. A film nyitányában azt láthatjuk, ahogy a címszereplő megszökik a börtönből, majd később Dumbledore megkéri Gőtét, hogy ő próbálja meg megállítani Grindelwald-ot, aki Párizsban bujkál és készíti gonosz tervét.

A film felvonultatja az ...

Tovább Szólj hozzá

Kritikák

2018. nov 14.

A Netflix ereje

írta: Filmnéző Lehel
A Netflix ereje

Már több mint egy éve, hogy a szüleimmel előfizettünk egy prémium Netflix csomagra és ebben a cikkben szeretném megosztani az élményeimet, valamint lehetőleg minél több embert meggyőzni, hogy érdemes előfizetni erre a szolgáltatásra, és hogy több előnye van, mint elsőre gondolnánk.

2017 nyara, felvetettem anyukámnak az ötletet, hogy mi lenne, ha előfizetnénk a Netflix-re. Elmagyaráztam neki az akkori tudásom alapján, hogy mi ez a szolgáltatás és az volt a legdöntőbb érv, hogy minden elérhető rajta angol nyelven, úgy hogy alatta megy a szövegazonos angol felirat, ami szerintem (mások szerint is) az egyik leghatékonyabb nyelvtanulási folyamat. Az előfizetés után, az egyik első lépés, hogy az oldal kéri, hogy adjunk meg öt filmet ...

Tovább Szólj hozzá

Egyéb

2018. nov 11.

Outlaw King - kritika

írta: Filmnéző Lehel
Outlaw King - kritika

Jobb, mint gondolnád

A Netflix így az év végéré egy újabb komolyabb filmes dömpinggel készült, aminek egyik állomása a David Mackenzie által rendezett Outlaw King. A film tulajdonképpen a nem hivatalos folytatása a Mel Gibson által készített rettenthetetlen filmnek, ugyanis ez a film azzal indít, hogy a skót nemesek behódolnak Edward királynak és kivégzik William Wallace-t. A békekötés után azonban Robert da Bruce király látja, hogy a nép még mindig áhítozik a függetlenségért, ezért a konkurenciával leszámolva a skótok királyává koronázza magát és egy maroknyi emberrel készül szembenézni az angolok megtorlásával.

A nyáron láttam először a Ridley Scott féle Robin Hoog-ot és noha a film messze nem volt kimagasló, mégis benne volt az, amiért ...

Tovább Szólj hozzá

Kritikák

2018. nov 08.

The Pirates - kritika

írta: Filmnéző Lehel
The Pirates - kritika

Elbaltázott kalózkodás

A történet az ezerháromszázas évek Koreájában játszódik, amik egy új királyság alakult. A királyi ékszereket szállító hajót azonban megtámadja a bálna és lenyeli a hajón lévő kincseket. Ezzel meg is indul a hajsza a bálna után, amire nem csak a királyi flotta és más kalózok, de még szárazföldi banditák is szemet vetettek.

Egyértelműen átjön a filmből, hogy az alkotók sokat merítettet a Karib Tenger Kalózai filmekből és egy hasonló élményt szerettek volna alkotni. A végeredmény nagyon felemás lett, mivel a film néhol képes megidézni az előbb említett filmek legjobb pillanatait, de mellé tele van arcpirítóan kínos és nagyon rossz pillanatokkal. A karakterek egyrészt nagyon jól megírtak és kellően szórakoztatóak, a ...

Tovább Szólj hozzá

Kritikák

2018. nov 06.

Burning Bright - kritika

írta: Filmnéző Lehel
Burning Bright - kritika

Jellegtelen tigristámadás

A történet középpontjában egy autista srác és a nővére áll. A lány szeretne menni egyetemre, ezért az öccsét egy erre szakosodott otthonba szeretné beadni, ám amikor utalná át a pénzt megtudja, hogy a nevelő apja kivett minden pénz a bankszámlájáról. El is mennek a férfihez és megtudják, hogy a pénzt egy tigrisre költötte, ugyanis egy szafari parkot akar létesíteni. A gondok akkor kezdődnek,hogy miután a közelgő vihar miatt bedeszkázzák a ház nyílásait a tigris is bejut a házba és kezdődhet a harc a túlélésért.

Mindig is szerettem ezeket az egy helyszín, egy probléma filmeket, ezért is adtam egy esélyt a Burning Bright-nak. Sajnos annak ellenére, hogy összegészében egy korrektül megcsinált film, nem nyújt kicsit sem ...

Tovább Szólj hozzá

Horrorfun

2018. nov 06.

Bodyguard - 1. évad - kritika

írta: Filmnéző Lehel
Bodyguard - 1. évad - kritika

Több mint egy testőrös sorozat

A Netflix ezúttal egy BBC-s sorozatot karolt fel, aminek a középpontjában egy afganisztáni háborús veterán áll, név szerint David Budd, aki profi személyi testőrként dolgozik. Egy vonatos incidens után beosztják a brit belügyminiszter személyi testőrének. A Miniszter asszony komoly, a brit bűnözést és titkos szolgálatot is erősen befolyásoló törvényeket szeretne bevezetni, ezért egyből komoly célpontjává válik a bűnözőknek és terrorszervezeteknek. David-re hárul a komoly feladat így, hogy megóvja a miniszter biztonságát.

A sorozat már az első jelenetében kimutatja a foga fehérjét és felvonultatja a két legnyomósabb indokot, hogy miért érdemes nézni ezt a sorozatot. Az első a zseniális rendezés és feszültségkeltés. Az ...

Tovább Szólj hozzá

Sorozatok

2018. nov 04.

5 film, amit még nem láttál pedig illene #3

írta: Filmnéző Lehel
5 film, amit még nem láttál pedig illene #3

Itt a November,itt van újabb öt film, amit illene látnod. Az a havi téma a sportfilmek, amik szerintem kicsit feketebárányok a filmes műfajokon belül. Megvan a pár klasszikus, amit a szakma elismer és minden többi csak egy kaptafára készülő tucatfilm sokak szerint, de ez messze nem így van szerintem. Aki olyan elvetemült, mint én az tudja, hogy sosem ilyen egyszerű a képlet és éppen, ezért hoztam most öt olyan filmet, amik azoknak is meghozhatja a műfaj a szeretetét, akik eddig egyáltalán nem voltak fogékonyak rá. Én leginkább azért szeretem a sportfilmeket, mert remekül képesek motiválni engem a céljaim elérésében, meg egyébként is mindig lelkesítő elhívatott embereket látni, ahogy végig szenvedik a verejtékkel és rengeteg munkával ...

Tovább Szólj hozzá

5film

2018. nov 04.

Bohém Rapszódia - kritika

írta: Filmnéző Lehel
Bohém Rapszódia - kritika

This will rock you!

Idén az egyik legjobban várt film számomra ez volt, nem csak, mert előszeretettel hallgatom a Queen zenéjét, de a főszereplőt alakító Rami Malek alakítására is nagyon kíváncsi voltam. Aztán jöttek az első kedvcsinálók, amik csak fokozták a várakozást, mert rendkívül ütősre sikeredtek. És most itt a film és a szakvélemény számára egy elég megosztó film lett, de nem kell aggódni Lehel most is megmondja a tuti és bátorítok mindenkit, hogy aki egy icipicit is szereti a Queen zenéjét az ne szalassza el azt a lehetőséget, hogy ezt moziban láthassa. Aki ismer, az tudja, hogy egy ideje már nem járok olyan sűrűn moziba, mint egykor. Ennek egyik oka, hogy azon a véleményen vagyok, hogy ha egy film igazán jó, akár az egy laptopról is ugyan ...

Tovább Szólj hozzá

Kritikák

2018. nov 02.

Frozen - kritika

írta: Filmnéző Lehel
Frozen - kritika

Túlélő dráma haladónak

Három barát elmegy a hétvégére síelni, és az utolsó pillanatban is még szeretnének csúszni egyet, ezért zárórakor még utolsóként felülnek a felvonóra. Egy félreértés miatt viszont azt hiszik a személyzet, hogy már elértek és lekapcsolják az áramot és a főszereplő trió fent marad, a felvonón az éjszakára. Tovább növeli a feszültséget, hogy a sí pálya csak öt nap múlva nyit ki legközelebb, ezért mindenkép kiutat kell találniuk ebből a helyzetből.

Nagyon rég zaklatott fel film ennyire, mint ez a darab. Konkrétan elalvás előtt néztem és utána órákig csak forgolódtam az ágyban, mert olyan hatásos a film, hogy egyszerűen nem hagyott nyugodni. Ha valamiről, akkor erről biztosan állítható, hogy csak erős idegzetűeknek. ...

Tovább Szólj hozzá

Kritikák

2018. okt 22.

The Night Comes for Us - kritika

írta: Filmnéző Lehel
The Night Comes for Us - kritika

Két órás mészárszék

Nemrég debütált a Netflix-en a The Night Comes for Us, ami tulajdonképpen a Rajtaütés filmek szellemi örökösének is tekinthető, egyrészt mert szinte ugyan az a stáb dolgozott a filmen, másrészt pedig maga a film is büszkén odatehető a két indonéz mestermű mellé. A történet középpontjában egy férfi áll, aki a triád hat elit gyilkosa közül az egyik, ám egy mészárlás alkalmával úgy dönt, hogy szembe megy a társaival és megmenti egy fiatal lány életét. Persze a triád ezt nem hagyja annyiban és meg is indul a hajtóvadászat utánuk.

Ami az akciókon kívül tetszett, az talán az volt, hogy a legtöbb ilyen sztorival ellentétben a főhősnek nem egyedül kellett szembe néznie a rázúduló ellenfelekkel, hanem voltak barátai és ...

Tovább Szólj hozzá

Kritikák

2018. okt 21.

Daredevil - 3. évad - kritika

írta: Filmnéző Lehel
Daredevil - 3. évad - kritika

A sorozat eddigi csúcsa

Több mint két évnyi várakozás után végre itt a kedvenc szuperhős sorozatom harmadik évada és szerencsére kifizetődő volt a hosszú várakozás ugyanis a legújabb évad messze a sorozat eddigi csúcsa. A történet közvetlenül a Defenders után folytatódik. Foggy és Karen azt hiszi, hogy Matt halott, míg őt a gyerekkori nevelője ápolja. Matt persze nem sokáig tétlenkedik, egyből elkezd edzeni és felkészülni arra, hogy folytathassa az igazságosztást maszkos hős ként, ám ez a szokásosnál több időt fog igénybe venni. Időközben egy ambiciózus FBI ügynök is megjelenik a színen, aki megállapodást köt Wilson Fisk-el, ami végül a Kingpin börtönből való szabadulásához fog vezetni.

Igen, a sorozat központi negatív figurája ismét ...

Tovább Szólj hozzá

Sorozatok

2018. okt 21.

Az Első Ember - kritika

írta: Filmnéző Lehel
Az Első Ember - kritika

Houston! Csak egy kis baj van...

Nagy várakozás övezte meg Damien Chazelle harmadik nagy játékfilmjét, ugyanis a fiatal rendező tehetség igen hamar beírta magát a filmtörténelembe szerintem. És ha már történelem ezúttal egy történelmi filmet készített, aminek középpontjában Neil Armstrong áll, az első ember a holdon. Egyáltalán nem lóg ki ez a darab sem a filmográfiájából annak ellenére sem, hogy eddig csak zenés filmeket készített, ugyanis Az Első Embernek is a maximalizmus és a tökéletességre való törekvés tulajdonképpen a központi témája. A történetet ismerjük, tudjuk mi lesz a vége, de ez ettől függetlenül még bőven egy olyan történet, ami a filmvászonért kiállt és Chazelle-nek sikerült egy újabb remek filmet leraknia az asztalra, annak ellenére, ...

Tovább Szólj hozzá

Kritikák

2018. okt 14.

Apostle - kritika

írta: Filmnéző Lehel
Apostle - kritika

Vérben folyó mentőakció

Gareth Evans az egyik legtehetségesebb rendező jelenleg szerintem. Kicsit olyan az akció/horror műfajnak, mint Neill Bloomkamp volt anno a sci-finek. Annyi különbséggel, hogy az első nagy sikere óta ő folyamatosan tartja a hihetetlenül magas szintet. Legújabb filmje a Netflix-en debütált, aminek a története szerint az ezerkilencszázas évek elején egy férfi útra kell egy Anglia partjainál fekvő szigetre, hogy kiszabadítsa a húgát, akit az ottani szekta rabolt el. Sikerül beépülnie a férfinak a szektások közé és ekkor el is kezdődik a nyomozás és egyre sötétebb titkokra derül fény.

Az Apsolte egy tipikusan olyan film, ami a megjelenését követően egy szűk körben, de nagyon népszerű lesz. Ugyanis egy nagyon erőszakos és annyira nem ...

Tovább Szólj hozzá

Horrorfun

2018. okt 11.

Az Apáca - kritika + ScreenX moziélmény

írta: Filmnéző Lehel
Az Apáca - kritika + ScreenX moziélmény

Zárdában lenne a helye

Kicsit megkésve, de végül bepótoltam moziban, az idei ősz egyik legnagyobb sikerfilmjét, Az Apácát. Igazából önszántamból nem érdekelt annyira a film, hogy elmenjek rá, de végül úgy hozta a sors meg kell néznem, és a negatív visszhangok ellenére úgy voltam, hogy ha már elmegyek rá, akkor adok neki egy esélyt. Mindemellett a filmet az aréna új ScreenX termében láthattam. A történet az 1950-es években játszódik, ahol egy erdélyi kolostorban egy apáca felakasztja magát, ezért a Vatikán odaküld egy különleges esetekre szakosodott papot és egy tanonc apácát, hogy oldják meg a rejtélyt. Időközben persze kiderül, hogy a Démonok Között 2-ből már ismert apáca szörny riogatja az ottaniakat és aztán egy csomó ijesztőnek szánt jelenet ...

Tovább Szólj hozzá

Horrorfun

2018. okt 07.

5 film, amit még nem láttál pedig illene #2

írta: Filmnéző Lehel
5 film, amit még nem láttál pedig illene #2

Eljött az Október hónap első vasárnapja így következzen a újabb öt film, amit még nem láttál pedig illene. Mivel nem akartam, hogy a horrorok után egy nagy átmenet legyen, ezért a posztapokaliptikus filmek lesznek az október témája. Én személy szerint két alkategóriára szoktam osztani ezeket a filmeket, az egyik az amikor egy film tényleg azt szeretné bemutatni, hogy milyen lenne az élet egy apokalipszis után vagy csak szimplán szórakoztatásra használja a setting-et. Ilyen például Az Út, ami kíméletlen realizmusával nem egy könnyű darab. De például a Legenda Vagyok is ebbe a kategóriába tartozik nálam. A másik az az, amikor a setting-et arra használják, hogy elmeséljenek egy történetet, amit környezetben is el lehetne, de az apokalipszis ...

Tovább Szólj hozzá

5film

2018. okt 06.

Felvéve - kritika

írta: Filmnéző Lehel
Felvéve - kritika

Kamuegyetem balfékeknek

Bartleby egy igazi rossz diák, aki már a középiskolás éveit is azzal tölti, hogy iskolatársainak hamis személyigazolványt készít, így nem csoda, hogy az érettségi után nem is veszik fel egy egyetemre se. A szüleivel együtt mindenki nagyon szomorú és nagyon csalódott és ekkor ugrik be neki az ötlet, hogy csináljanak egy kamu egyetemet ahova felveszik és akkor mindenki boldog lesz. Meg is valósítják a tervüket és a kamu honlap olyan jól sikerül, hogy több száz fiatal jelentkezik is rá és a rendszer automatikusan fel is veszi őket ám, amikor Bartleby elküldeni készül mindenkit megtudja, hogy mindenki azért van itt, mert nem vették fel sehova máshova és nem lesz szíve elküldeni őket. És megkezdődik az „oktatás” a South Harmon Iskola ...

Tovább Szólj hozzá

Kritikák

2018. okt 05.

Dead Shack - kritika

írta: Filmnéző Lehel
Dead Shack - kritika

Zombicsalád a hétvégére

A történet szerint egy család és az egyik gyerek haverja hétvégére felmenneka hegyekbe egy erdei házba pihenni, ám hamar rá kell jönniük, hogy a szomszéd az arra járó vendégekkel eteti a zombi családját. És el is kezdődik a harc a túlélésért.

Igazából a film plakátja volt az, ami felkeltette az érdeklődésemet, mert az nagyon stílusosra sikerült. Maga a film már kevésbé lett az. Habár a nyitánya a maga kimért módján, még egész stílusos volt, de utána a film stílusa kimerült, a Stranger Things féle zenében. Alapjáraton egyébként egy szórakoztató film, leginkább a jó színészek és a vicces karakter interakciók végett, de még így is kicsit fáradt lesz a nagyon rövid játékidő végére. A zombik kinézete kicsit a ...

Tovább Szólj hozzá

Horrorfun

2018. okt 01.

Tragedy Girls - kritika

írta: Filmnéző Lehel
Tragedy Girls - kritika

Amikor a nyúl viszi a puskát

A történet középpontjában két középiskolás lány áll, akik elfognak egy sorozatgyilkost, mondván, hogy nagy rajongóik és szeretnének tanulni tőle, hogy ők még jobbak lehessenek. Sajnos a maszkos gyilkos nem túl készséges a lányokkal, de ez nem tartja őket vissza, hogy elkezdjék a saját gyilkosság sorozatukat és el is kezdődik a mészárlás.

Egy nagyon furcsa szerzet ez a film, mivel nagyon sok szinten működik. Egyrészt egy mezei slasher horrorként is megállja a helyét, de ha kicsit közelebbről nézzük meg, még akár mögöttes tartalmat is bele lehet látni. Szimpla slasher-ként azért is működik, mert el tudja érni, hogy szimpatizáljunk egy bizonyos szinten a lányokkal, akik ugye a történet protagonistái, annak ellenére, hogy ...

Tovább Szólj hozzá

Horrorfun

2018. sze 30.

Stalled - kritika

írta: Filmnéző Lehel
Stalled - kritika

Szar ügy

A Stalled egy 2013-as zombis horror vígjáték, ami arról szól, hogy az apokalipszis kitörésekor egy karbantartó bent ragad a női illemhelységben.

Igen ennyi a film. Mondhatni nem vállal sokat. És ez így is van jól, mert tisztában van a határaival és a kreativitásra támaszkodva java részt remekül viszi végig az ötleteit. A főszereplőt alakító Dan Palmer egyben az írója is a filmnek és érződik rajta, hogy végig nagyon lelkes és mindent belead, hogy a sztorijából kihozza a maximumot. A vígjáték része nagyon jól működik, annak ellenére is, hogy azért nem egy poén van a filmben, ami mellémegy, de az az erőssége, hogy ami viszont betalál, azon hangosan fel fog nevetni az ember garantáltan. A horror része többnyire kimerül néhány ...

Tovább Szólj hozzá

Horrorfun

2018. sze 29.

Next Gen - kritika

írta: Filmnéző Lehel
Next Gen - kritika

Az új generáció már itt van

Ez a film Netflix első komolyabb próbálkozása a 3d-s animációs filmek terén és az az érdekessége, hogy egy nagy stúdiók által kifejlesztett animáló program helyett egy Blender nevű ingyenes programmal készült. Egy nagy lépés ez a független filmkészítők számára, mivel ez a film is bizonyítja, hogy nem kell gigastúdiónak lenni, ha valaki komolyabban akar gondolkozni a 3d animációban. Persze nem azt kell elképzelni, hogy ez a film egy garázsban készült, de azért mégsem olyan szintű körülményekkel és költségvetéssel, mint mondjuk egy Pixar film. A történet középpontjában egy Mai nevű fiatal lány áll, aki ki nem állhatja a mindennapi életben már rég elterjedt robotokat. Egy robot expón azonban elbarangol és találkozik egy eddig ...

Tovább Szólj hozzá

Kritikák

süti beállítások módosítása