Én, Tonya - kritika

Tonya Harding neve az idősebbeknek ismerősen csenghet, hiszen egy igen mozgalmas életű műkorcsolyázóról van szó, aki nem csak a tehetsége miatt lett világhírű. Az ő életéről csináltak tavaly egy igen egyedi életrajzi filmet, amit még csak most sikerült bepótolnom és így utólag már bánom is, hogy anno nem moziban néztem.

A film fiktív interjúkon keresztül vezeti végig a nézőt a fontosabb eseményeken többnyire időrendben. Számomra új volt még maga a sztori és hogy hova fog vezetni Tonya élete ugyanis, amikor ez a hírekben ment én még nem éltem és direkt nem is néztem utána a film előtt, hogy teljes legyen az élmény. Szerintem, aki már ismeri, annak sem lesz kevésbé emlékezetes élmény a film, mivel egyrészt rengeteg időt ...
























A történet középpontjában egy kaméleon áll, aki éppen a gazdáival utazik át a a sivatagon keresztül, ám egy kisebb autóbaleset révén kirepül a terráriuma a kocsiból és ott marad a sivatagban egyedül. Kisebb kóborlás és egy majdnem meghalás után viszont találkozik egy helyi földművessel Beans-el, aki eljuttatja őt a helyi kisvárosba. Itt rájönvén, hogy senki sem ismeri előadja, hogy egy nagy vadnyugati hős, aki egy golyóval végzett hét emberrel és ezt bizonyítván megkapja a város sheriffje címet és így rá hárul a feladat, hogy kiderítse, hová tűnt a város vízkészlete. 




